Jövőre jöhet a magáncsőd

2013. augusztus 15. 09:18

A tervezet szerint a fizetésképtelen családokat pénzügyi biztos segíti majd egy pénzügyi terv mentén. A magáncsőd intézménye elsősorban azoknak a családoknak segíthet, akik már kényszerintézkedés előtt állnak.

2013. augusztus 15. 09:18

Ősszel a kormány beterjeszti az Országgyűlésnek a családi csődvédelemről, más néven a magáncsődről szóló jogszabályjavaslatot, amelynek nyomán 2014 januárjától működhet ez az intézmény – közölte Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikus elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalta a tervezetet.

Pálffy István jelezte, az intézményt összhangba kell hozni a kormányzatnak a devizahitelesek megmentése érdekében hozott intézkedéseivel, a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal és az eszközkezelő működtetésével. A magáncsődöt oly módon kell bevezetni, hogy az a devizahitelek tervezett kivezetése, forintosítása esetén alkalmazható legyen. Vagyis az egyik lépéssel meg kell várni a másikat – fejtette ki a frakciószóvivő.

A tervezet szerint a fizetésképtelen családokat pénzügyi biztos segíti majd egy pénzügyi terv mentén. Együttműködés, illetve fegyelmezett törlesztés esetén a tartozás jelentős részét engedhetnék el – ismertette Pálffy István, hozzátéve: ez különösen annak a több mint százezer családnak fontos, amely kényszerintézkedés előtt áll, vagyis „el akarják vinni a tetőt a fejük fölül”. A jogszabálytervezet szavai szerint 90 százalékban kész, csupán néhány kérdés vár megtárgyalása. Például az, hogy miként választható szét az önkéntesség és a „kötelezőség”.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. augusztus 15. 22:48
Inkább a privatizációt kéne felülvizsgálni. Aki szegény, annak nincs pénze még egy csődbiztosra is. Vagy ezt az EU fizeti? :D
Text adósság
2013. augusztus 15. 14:08
Amikor a sok baromállat birka megszavazta Az MSZP-t, 2002-ben, már előre vetítette a mozigépész a csőd árnyékát az MSZP-s vetítő vászonra. Prutty!
Text adósság
2013. augusztus 15. 14:08
Amikor a sok baromállat birka megszavazta Az MSZP-t, 2002-ben, már előre vetítette a mozigépész a csőd árnyékát az MSZP-s vetítő vászonra. Prutty!
vigyor
2013. augusztus 15. 12:15
Helyes. Ezzel kellett volna kezdeni szerintem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!