Új büntetés-végrehajtási törvény készül

2013. szeptember 06. 13:10

Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem felel meg az az 1979-es törvényerejű rendelet, amely alapján a szervezet dolgozik ‒ mondta Pintér Sándor pénteken Balassagyarmaton, a büntetés-végrehajtási szervezet napjának központi ünnepségén.

2013. szeptember 06. 13:10

A belügyminiszter közölte: a kormány elfogadta a parancsnoki állomány által kidolgozott koncepciót, a törvény szövegezésére pedig társadalmi vitát indítottak. Pintér Sándor hozzátette: reméli, hogy az Országgyűlés még ebben a ciklusban elfogadja az új kódexet, amely áttekinthető keretet a jogalkalmazáshoz, az állomány munkájához, egyben új szakmai elveket vezet be.

Ünnepi beszédében a miniszter összetettnek és nehéznek nevezte a büntetés-végrehajtás feladatát, mert nemcsak őrzik, hanem nevelik, oktatják is az elítélteket, igyekeznek megváltoztatni a szemléletüket, és legnagyobb feladatuk, hogy visszavezessék őket a társadalomba. Ez a fő célja a fogvatartottak foglalkoztatásának is ‒ mondta Pintér Sándor.

Beszélt arról is, hogy az intézeteknek meg kellett birkózniuk a személyi állománynak és az elítélteknek is nehézséget jelentő túlzsúfoltsággal is. A Belügyminisztérium csak azzal tudott segíteni, hogy újabb körleteket nyitott meg, illetve újabbak építésére tett javaslatot, és megszerzi hozzá az anyagi hátteret ‒ mondta, kiemelve, hogy a zsúfoltság nem járt együtt rendkívüli események növekedésével.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet Napját 18. éve rendezik meg. A pénteki balassagyarmati ünnepségen elismeréseket adtak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársaknak, és csapatzászlót vehetett át a Balassagyarmati Fegyház és Börtön személyi állománya. Ezzel a 168 éves múltra visszatekintő, kiemelkedő munkát ismerték el.

Az elismerést Budai István parancsnok köszönte meg, aki kitért arra, hogy a Balassagyarmaton elhelyezett fogvatartottak körében csaknem teljes a foglalkoztatás. Az intézetben 500 elítélt van, az állomány 150 fős. A börtön számos reintegrációs programot indított, hogy javítsa a szabadulók munkaerő-piaci helyzetét. A börtön területén működő Ipoly Cipőgyár Kft. átlagosan 220 elítéltet foglalkoztat.

Az ünnepségen Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi főosztályának vezetője bejelentette, hogy Csóti András büntetés-végrehajtási vezérőrnagyot, megbízott országos parancsnokot szeptember 8-i hatállyal országos parancsnokká nevezte ki a belügyminiszter.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dávid
2013. szeptember 06. 13:32
Mostoha terület, pedig mindenki jobban járna ha lenne rá elegendő mennyiségű pénz és a politikában akarat, h az előremutató kezdeményezéseket előrevigye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!