Visszavonatná a baloldal a „besúgótörvényt”

2014. március 12. 12:12

Szanyi Tibor szerint a napokban hatályba lépett rendelet előírja a társasházak közös képviselőinek, hogy a lakók minden „rezdüléséről” tudomást szerezzenek, azokat listázzák és ezekről a hatóságokat tájékoztassák.

2014. március 12. 12:12

A rezsicsökkentéssel összefüggő törvény visszavonására szólítja fel a kormánypártokat a baloldali összefogás, amely szerint besúgóvá teszi a közös képviselőket a jogszabály, amellyel kapcsolatban alkotmányossági problémák is felmerülnek.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a napokban lépett hatályba a törvény azon rendelkezése, amely adatszolgáltatást előírva a társasházak közös képviselőinek feladatává teszi, hogy a lakók minden „rezdüléséről” tudomást szerezzenek, azokat listázzák és ezekről a hatóságokat tájékoztassák. A korábban volt házmestereknél is „nagyobb szörnyet” akarnak csinálni a közös képviselőkből – fogalmazott.

Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa azt mondta, alkotmányossági problémák is vannak „a besúgótörvénnyel”, mert a közös képviselőknek eddig adatkezelési joguk volt, és nincs törvényes felhatalmazásuk arra, hogy ezeket az adatokat továbbítsák közműszolgáltatóknak.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bookmark
2014. március 12. 13:21
Ugye arra hivatkoznak a közös képviselők, hogy a 2003-as törvényben mi van. Na most ha ugyanaz a törvény meg lett változtatva akkor onnantól az van.
csuka
2014. március 12. 13:16
Ha piás, ha nem piás, igaza van a közpénzén szopatós szanyinak. -- Ezt a mocskos előírást rákosi pajtás is irígyelné. Én javaslom a társasház kezelőknek, hogy a rezsicsöki mellé a banki költségek emelkedését is függesszék ki! Otp mintára. A lakók azonnal dobnak egy hátast! Az OTP már külön közli a FIDESZ-es lenyúlást a banki számlákon, ami természetesen magasabb összeg, mint a bank sarca. Változás 2010 óta: A FIDESZ és a bankok immár együtt fosztogatják a lakosságot.
orion
2014. március 12. 12:57
Mi van??? "a közös képviselőknek eddig adatkezelési joguk volt, és nincs törvényes felhatalmazásuk arra, hogy ezeket az adatokat továbbítsák közműszolgáltatóknak." Hááácsaknemaz a "minden rezdülés", hogy a notórikusan nemfizetőkről kiderüljön, hogy nem fizetnek? Mert nekem ebből ez jön le. Bár nem ismerem az emlegetett törvényt, nem is hallottam róla, hacsak más néven nem.
bookmark
2014. március 12. 12:45
Melyik törvényről van szó? A 2003-as társashazákról szólóról vagy egy másikról? Van linkje valakinek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!