Viktor, Putyin úr átejtett a paksi palánkon

2014. március 14. 15:43

Nem úgy, nem akkor, és nem annyiért lesz a Paks félépítésére felvett hitel, mint amit eddig a kormány mondott.

2014. március 14. 15:43
Weisz Manfréd Huba

„A hitelt 21 évre vesszük fel. A kamat 2014 és a törlesztés megkezdése között 3,95 százalék, majd az első hét évben 4,5 százalék, a következő hét évben 4,8 százalék, az utolsó hét évben pedig 4,95 százalék. Pedig Lázár János azt állította még két hete, nem lesz kamat a hitel beindításáig, illetve eddig jobb kondíciókról beszélt a kormány, ami nem is meglepő, hiszen ez a hitel jóval drágább az IMF-től az előző kormány alatt igényelt hitelnél.(...)

A legszebb ajándék pedig az, hogy a törlesztést minden március és szeptember 15-én kell elutalni. Kedveskedő történelmi gesztus ez Putyin államától, egy kis emlékeztetés arra, ki verte le a 48-49-es szabadságharcot. Mert bizony ugyanaz az állam, aki most leveri Orbán szabadságharcát. Hiszen miközben Ukrajna területén orosz fegyveres csapatok vannak, a gázháború után most konkrétan fegyverrel avatkozik be Ukrajnában Putyin, Orbán Viktor elmondhatja magáról, az adósság elleni szabadságharcot elbuktuk, és elindultunk a putyini gyarmattá válás útján. Persze csak akkor, ha az országgyűlés rábólint a törvényre.”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2014. március 14. 23:33
Huba, A matek nem a kedvenced, ugye? És az alapos tájékozódás sem? Látszik.
silenceCZ
2014. március 14. 21:49
"...hiszen ez a hitel jóval drágább az IMF-től az előző kormány alatt igényelt hitelnél.(...)" A 20 milliárd euró összegű hitelkeretet - amelyet az IMF, az EU és a Világbank biztosítanak - 2010. március végéig hívhatja le a magyar kormány, a készenléti díj éves szinten 0,25 százalék, kamata fix, 5-6 százalék, a visszafizetés futamideje 3-5 év - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Miért kell lehazudni a csillagokat az égről?
ptiszai
2014. március 14. 17:26
Orosz szerződés: http://palotech.hu/paks1.jpg http://palotech.hu/paks2.jpg http://palotech.hu/paks3.jpg 10 milliárd euró 4.5% kamat. Magyaroknak ehhez még pluszban 2.5 milliárd eurót kell hozzátenni, ami hitel lesz.
ballada
2014. március 14. 16:48
Nyugati seggnyalonlókat(mszp bajnai gyf meseházi) a nyugat semmi se nézi ,csupán a gyászos vörösbanda kenő pénzt morzsákat kap hogy a Magyarországot kizsákmányolhassák ,egyéni érdek fűzi hogy eladhassák az országunkat a nyugatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!