Forintosítaná a Jobbik a devizahiteleket

2014. június 17. 14:29

A Jobbik törvényjavaslattal áll elő devizahitel-ügyben. Ebben a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítása, a bankok által feltöltött kártérítési alap létrehozása, valamint a végrehajtói rendszer felülvizsgálata szerepel. A párt szerint felháborító, hogy a Bankszövetség elvárásokat támaszt a kérdés jogszabályi rendezésével kapcsolatban.

2014. június 17. 14:29

A Bankszövetség a Kúria hétfői jogegységi határozatát méltánytalannak tartja, de elfogadja. A szervezet főtitkára azt mondta, kormánytól azt várják, hogy szakmai és végleges megoldás szülessen, melynek során a kabinet korábbi ígéreteire alapozva a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a gondban lévő devizahitelesek. A Bankszövetség szerint nincs értelme új pereket indítani, „bedőlni megtévesztő ígéreteknek”, hanem inkább meg kell várni a jogszabályi rendezést.

A Jobbik a Bankszövetség közlésére úgy reagált: felháborító, hogy a szervezet elvárásokat támaszt. Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: a Jobbik a devizahitel-probléma kezelése során nem fogja figyelembe venni annak a bankrendszernek az igényeit, amely szerintük az elmúlt évtizedben hozzájárult az emberek kifosztásához.

A jobbikos politikus azt is elmondta: pártja törvényjavaslat formájában próbál megoldást kínálni a devizahiteles kérdésre. Megismételte: ebben a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítása, a bankok által feltöltött kártérítési alap létrehozása és illetékmentesség szerepel, valamint a végrehajtói rendszer felülvizsgálata.

Hozzátette: minden terhet a bankoknak kell állniuk, hiszen a problémát is ők okozták. Szerinte ez nem okozná a bankrendszer összeomlását, sem kivonulásukat.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Stadionban láttalak meg
2014. június 18. 00:52
Gombóc Képzeld el mihez értenek a többiek, ha ezek a Németh Lászlóné fálék a szakértők... Prof Ángyán József írta hogy Lászlóné a bizottsági meghalgatásán igy kezdte a papirból felolvasott mondolúgját "Tisztelt bíróság" Erre többe összesúgtak: "Az majd odébb lesz, ez még csak a bizottság:))
Stadionban láttalak meg
2014. június 18. 00:50
Gombóc Arturka Abba a pártba bőven belefér, ahol a Nemzeti Fejlesztési Miniszter mucsaröcsögei gimnáziumban ÉRETTTSÉGIZETT?? Tudod, Németh Lászlóné, Simicska leumi-sidó bankos jobbkeze
Stadionban láttalak meg
2014. június 18. 00:47
Forintosítaná a Jobbik a devizahiteleket Helyes Ahogyan a horvát bíróság kunásította az ottani "devizahiteleket" De előtte kimondta hogy ezek sosem voltak deviza(alapú) hitelek Ugyanígy a lengyel, szerb, de még az oláh román bíróság is kimonta ezt Akkor mint a 4 külföldi bíróság hülye csak a Kúria helikopter?
bini
2014. június 17. 16:44
Tisztelt jobbikos gazdasági agytrösztök. A hitelezök azrt vették fel svajci frank alapn a hitelt, mert kedvezöbb Volt a Forint hieleknél, em kicsit agyon. Perze nyomott a latba az, hogy jl akartak járni, de addig már nem futotta, hogy felmérjék azt, hogy Magyarozágon a fizeteszköz a Forint és abbn kapják a jövedlmüket, ezenkivül at az árfolyam kockázatot ami függelenül a gazdasági teljesítménytől fennáll. Ha most atisztelt jobbik forintosítana akkor nem az árfolyamot, hanem az aktuális forinthitelek kamataival és feltételeivel lhe csak operálni. Mivel amit it lehetett hallani kb 2010-re érte el a devizások azt a vzteséget amit akkor értek volna el ha forintba veszik fel a hitelt. zért nayon csinyával kell báni az egésszel, mivel akik éltek a végtörlesztéssel semilyen kárt nem szenvedtek, akik beéptek az árfolyamgátba azoknál a mostani Kuria döntés helre rakja a dolgokat. Akik meg nem fizettek azok lehet, hog Eleve hitelképtelenek oltak és a bekövetezett változás nélkül Sem tudtak volna teljíteni. Olyanok is vannk akik hittek főleg a jobbiknak és ha tudtak volna Sem teljesíettek ivel arra számitottk, hogy elengedik az adóságot és még k kapnak kártéritést. Mindenesetre a mostai döntés az árfoyam ockázatot nem lehet támadni igazán amit meg lehet az helyre teszi a dolgokat, inkább csak egy párzer Forint a törlesztésnél, inkáb a jövőbeli törlesztőrészletek és atartozás volumene csökken ami kiszámithatóvá teszia hátralevő törlesztést a jóváirás következtében. Váruk ki a törvényt s remlem hogy azoknak Sem les keserü a szájize akik anno nem "spekuláltak" a hite felvételénl.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!