Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Maradnának Miskolcon: tüntettek a kitelepítésre váró romák

2014. június 25. 19:46

Petíciót adtak át a roma önkormányzat által szervezett demonstráció résztvevői szerdán Miskolcon Csiszár Miklósnak, a város jegyzőjének, követelve a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását. A tüntetők szerint a város csak exportálja szegényeit a döntéssel. A helyi Fidesz szóvivője elmondta: a párt nem változtat álláspontján.

2014. június 25. 19:46

A standiontól, az avasi sportpályáktól és a belvárosból érkezők a városházánál találkoztak, ahol mintegy százan várták a 200-250 fős menetet, „Maradunk Miskolcon!” skandálással. A „Miskolcon Maradunk” kitelepítés elleni bizottság elnevezésű csoport petíciójában azt írta: a május 8-án elfogadott, a lakások bérléséről szóló helyi rendelet miatt demonstrálnak, ebben a miskolci önkormányzat módosította a korábban hatályos szabályozást, de ez szerintük diszkriminatív, hátrányosan érinti a telepeken élőket. Hozzátették: a szanálásra ítélt szegénytelepek lakóinak családonként egy-két millió forintot kínálnak lakásvásárlásra, ha a város közigazgatási határain kívül vásárolnak ingatlant.

A petícióban kitértek arra is: elfogadhatatlannak tartják, hogy Miskolc más településekre „exportálja” a saját szegényeit, s azt, hogy a telepek felszámolására irányuló terveket az önkormányzat valamiféle bűnmegelőzési program részeként kezeli és a nyomortelepeket a bűnözés melegágyaként állítja be. „Ezzel a városvezetés maga is gerjeszti a cigányellenes közhangulatot” – fogalmaztak, és követelték azt is: Miskolc vezetése a nyomortelepek felszámolásához kapcsolódóan gondoskodjon átfogó szociálpolitikai program megvalósításáról, és tegyen eleget a 2008-ban elfogadott integrált városfejlesztési stratégiában, illetve az antiszegregációs tervben vállalt kötelezettségének.

A városháza előtt összegyűlt mintegy háromszáz tüntető hosszan és többször skandálta, hogy ők Miskolcon maradnak, és többen Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester lemondását követelték. Egy szónok azt is elmondta: nyílt levélben fordultak Orbán Viktor kormányfőhöz, kérve, hogy segítsen jószerivel kilátástalan helyzetükön, de választ nem kaptak. A tömeg erre füttyel válaszolt.

A demonstráción felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus is, aki az MTI-nek azt mondta: állampolgári kötelessége, hogy szót emeljen azért, mert igazságtalanság történik polgártársaival, „a bőrszínük, származásuk vagy gazdasági helyzetük szerint”.

Jakab Péter, a Jobbik megyei és miskolci alelnöke, önkormányzati képviselője a városháza előtt újságíróknak azt mondta: „elkapatott cigányvezetők” tüntetnek Miskolcon, véleménye szerint a tüntetés nem más, mint a miskolci adófizetők provokálása. Úgy fogalmazott: a Jobbik ősszel a tervei szerint átveszi Miskolc irányítását, és meg fogja valósítani az ingyenes gettófelszámolást, ehhez már most is várják a miskolciak támogató aláírását a párt által meghirdetett gyűjtésen.

Friss: Nem változtat álláspontján a Fidesz

A miskolci városvezetés elkötelezett a nyomortelepek felszámolási programjának folytatása mellett, és szándéka szerint azt be is fejezi – jelentette ki Soós Attila, a Fidesz-KDNP helyi képviselőcsoportjának szóvivője szerdán a Városháza régi bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikus – nem messze a roma önkormányzat által szervezett, épp akkor befejeződő demonstráció helyszínétől – azt mondta, a Fidesz-KDNP aláírásgyűjtésének tapasztalatai, az eddig összegyűlt 12 ezer támogató aláírás, a témában tartott fórumok és találkozók mind azt bizonyítják, hogy a helyiek túlnyomó többsége igenis támogatja a nyomortelepek felszámolását Miskolcon.

Úgy fogalmazott, a romatüntetés a városban ékes példája annak, hogy politikai számításból, politikai haszonszerzés reményében sokan még a város határain kívülről is kérnek segítséget céljaik érdekében. Mindent megtesznek azért, hogy félremagyarázzák, félresiklassák a telepfelszámolás ügyét. „Még olyan áron is, hogy börtönviselt emberrel, csalásért jogerősen elítélt személlyel együtt szervezkednek és érvelnek egy politikai rendezvényen” – tette hozzá a szóvivő. Kiemelte, hogy a telepfelszámolás programja egész Miskolc számára nagyon fontos ügy. „Ez az ügy, ez a vállalás egyforma jelentőségű és horderejű minden miskolci polgár számára, legyen az cigány vagy nem cigány városlakó” – mondta.

Soós Attila sajtótájékoztatója közben és után a már véget ért demonstráció több résztvevője is kérdéseket tett fel a szóvivőnek a telepfelszámolásról, a miskolci önkormányzat e rendeletéről. A telepfelszámolásról a szóvivő válaszában azt mondta, hogy ezek az ingatlanok nem alkalmasak például gyermeknevelésre. A kérdezők között volt Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei elnöke, aki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese volt.

(Fotó: Kettős Mérce)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. június 26. 18:02
Vérszemet kaptak. Kevés a 2 milla.
kurbitalis
2014. június 26. 10:34
Öntsünk már tiszta vizet a pohárba! Gyurcsányék költöztették őket oda! Amikor a Szondi-telepről, Ózdról és egyéb helyekről Gyurcsányék betelepítették őket Miskolcra, akkor TGM és a többi farizeus, anarchista tróger hol volt???????? Akkor nem volt "szegregáció, kirekesztés, bőrszín alapján kitelepítés" ??????? TGM-nek a durva anyját! 1. 2008. szeptember: "A félelmeikről és a dühükről beszélnek az avasiak: sok az új beköltöző a Szilvás utcai házakban, és az ő életvitelük miatt sok régi lakó próbál szabadulni a lakásától” – írta az Észak-Magyarország című napilap" 2. " A tömeges beköltözések nyáron kezdődtek, ekkor kezdték el bontani a Szondi-telepet. Innen és a miskolciak által csak „számozott utcáknak” nevezett nyomortelepről érkeztek az első családok az Avasra. Pontosabban fogalmazva, csak érkezhettek, mert azt még mindig nem lehet tudni, igazából honnan is jöttek ezek a családok." 3. " A miskolci rendőrfőkapitány, Pásztor Albert kijelentése, miszerint a közterületi rablásokat kizárólag cigány származásúak követik el, irányította rá az ország figyelmét az avasi lakótelepen élőkre." 4. "Fészekrakók A betelepítések valóban szervezetten történtek, de nem a miskolci városvezetés, hanem többek között egy ügyvédekből, banki ügyintézőkből álló bűnszövetkezet áll a háttérben. 2008 novemberében a Miskolci Városi Ügyészség vizsgálatot indított, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők jogszerűen igényelték-e támogatásokat. A vizsgálat megállapította, harminc esetben olyanok vettek lakást és igényeltek többmilliós állami kölcsönt a Fészekrakó-program keretében, akik rendszeres szociális segélyben is részesültek. Mivel szociális segélyt csak annak folyósítanak, akinek nincs rendszeres jövedelme, lakáskölcsönt pedig csak az kaphat, aki munkáltatói jövedelemigazolással rendelkezik, szociális segélyt és lakáskölcsönt egyszerre – jogszerűen – ugyanaz a személy nem kaphat. 5. Az ügyészség magánokirat-hamisítás miatt nyomozást rendelt el. A csalók a Fészekrakó-program jogi kiskapuit használták ki. A program lényege, hogy állami támogatással új lakások esetében 15-12 millió forint, használt lakások esetében 12-8 millió forint között lehet hitelhez jutni. A lakás vásárlásához mindenképpen szükséges tíz százalék önerő, de ez nem jelent feltétlenül készpénzt. Az önerőbe ugyanis beszámít a szocpol kedvezmény, hivatalos nevén: a lakásépítési kedvezmény. Ennek összegei: egy gyermek után 900 ezer forint, 2 gyermek után 2,4 millió, 3 gyermek után 3,8 millió forint. 6. A bűnszövetkezet a nyomorban élő cigány családoknak ingyen ígért lakást az avasi lakótelepen lévő eladó lakásokból. A tulajdonost pedig rávették, hogy a hatmillió forint értékű lakását jóval drágábban, nyolcmillióért adja el. Miután a bank a hamis jövedelemigazolásokon alapuló kölcsönkérelmekre megadta a nyolcmillió forint hitelt, már csak a beköltözés volt hátra. A kétmillió forintos különbözetből nemcsak a bűnszövetkezet tagjainak, de a lakást eladóknak is csurrant-cseppent egy kis pénz. Az ingatlanpanamában részt vevő személyek köre még nem ismert, a nyomozás valószínűleg még sokáig el fog húzódni." Folytatom!!!! "
Agnieszka
2014. június 26. 08:26
Tamás Gáspár Miklós egy kártékony hülye, aki évtizedek óta szabadon garázdálkodik, ezek az emberek nem a bőrszínük, gazdasági helyzetük, pláne nem a származásuk miatt nem kívánatosak alapjában véve sehol sem, hanem a tanulatlanságuk, a viselkedésük miatt, ez evidens, ezekért a jellemzőkért pedig, noha alacsony sorból mindenki tudja, h. nehezebb kemelkedni, de azért mégiscsak mindenki maga felelős! Ezzel együtt mindenkit, aki tesz azért, h. kiemelkedjék, tanulással, munkával, nagyon tisztelek és az állam kívánatos szerepe az, h. minden elfogadható eszközzel erre, tanulásra, munkára és törvény tiszteletre ösztönözzön.
Agnieszka
2014. június 26. 08:14
Nagyon elég! Mindig csak így: szegény szegény! Magyarországon ingyenes az alapfokú oktatás. Az igyekvőket hivatalból segítik! Miért nem így: Tanulatlan és szegény, vagy árnyalva: teljesen tanulatlan és nagyon szegény, mentálisan elmaradott, mert képes a szomszéd házát szétverni, igénytelen, mert a környezete leírhatatlanul elhanyagolt. Ehhez képest a magyar állam nem hagyja éhenhalni, van orvosi ellátása. Ez nem mindenütt van így. Ki tehet arról, h. írni, olvasni, számolni alig tud, még a 8 osztálya sincs meg "jó" szinten, kenyérkeresetre alkalmas szakmája pláne nincs. Ki tehet erről? Közepes, pláne gyenge közepes általános iskolai végbizonyítvánnyal megélhetést adó szakma kitanulása már nem nagyon megy. A pusztán kétkezi munkát nagyon rosszul fizetik és nincs is annyi lehetőség, h. ekkora tömegnek jusson. Tessék nagyon-nagyon komolyan venni a tanulást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!