OTP: A Kásler-ügy nincs hatással a deviza alapú szerződésekre

2014. június 03. 18:18

Az OTP szerint a Kúria keddi döntése a Kásler ügyben nincs semmilyen hatással a deviza alapú szerződésekre. Az OTP közleményben jelezte: Magyarországon nincs precedensjog, így ez az ítélet nem vonatkoztatható későbbi ítéletekre, illetve minden egyes szerződést egyedileg kell vizsgálnia a bíróságoknak.

2014. június 03. 18:18

Az OTP Bank elfogadja a Kúria keddi döntését a Kásler kontra OTP perben. A döntéssel az OTP szerint ugyanakkor egy olyan kérdés jogi megítélése tisztázódott, amelynek nincs érdemi hatása sem a konkrét ügyben fennálló hiteltartozásra, sem általában a deviza alapú hitelszerződésekre – közölte a pénzintézet. A Kúria keddi felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel-szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik; ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos devizaárfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad.

Az OTP közleményében kifejti: a Kúria döntése alapján a feleknek visszamenőlegesen el kell számolniuk, amely összegszerűségét tekintve kevesebb mint egy százaléka a teljes hitelösszegnek, amit sem az adós, sem a Kúria nem vitatott. Az OTP Bank a jogszabályoknak megfelelően már korábban, a másodfokú jogerős döntés nyomán csökkentette azt a jogszerű követelését, amelynek – a hitel visszafizetését nem teljesítő ügyfelével szemben – kénytelen végrehajtás útján érvényt szerezni. 

Magyarországon nincs precedensjog, tehát a különböző perekben hozott ítéletek nem vonatkoznak minden további ítéletre, különösen nem minden szerződésre – emeli ki az OTP, hozzátéve, hogy ahogyan az Európai Unió Bírósága is kimondta, minden egyes esetben külön vizsgálni kell az egyedi szerződés megkötésének körülményeit, mint a tisztességtelenség megítélésének egyik feltételét.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2014. június 04. 08:58
Törvény elé kell állítani, és elkell ítélni a ballib, pénzügyi kormányzatot(pld. Bokros,Surányi, Medgyessy,szocialista bankelnökök)akik olyan pénzügyi törvényeket hoztak, hogy a bankok, azt csinálnak amit akarnak, és nem azt törvény hozták, hogy a kamat, a banki alapkamat+15%. ez még tisztességes lehetne, de ebből nincs márványos, rézkorlátos banki beruházás, és komoly banki fizetések.Igen is a tisztességtelen bankokat felkell számolni, de akkor eltünnek a bankok M.O.-ről. Köztes megoldás kell.
fogd a pénzt és kuss
2014. június 03. 20:15
eztbazmagbeszoptátok csányi mi a jobb elismerni mimdenkimek 1-2%-ot vagy bukni 80.000 pert....?? faszkalapok
DepiEnd
2014. június 03. 20:11
Természetesen ezek alapján minden deviza alapú hitelre alkalmazniuk kell a bankoknak (ingatlan, szabad felhasználású, gépkocsi). Lesz itten sírás rendesen
DepiEnd
2014. június 03. 19:56
16.-án dönt a Kúria a devizás szerződések kapcsán 4 kérdésről. Hoznak valószínűleg egy jogegységi határozatot, ami még mindig nem automatikus minden szerződésre, de ez alapján a Kormány törvényt alkothat ami által a bankoknak vissza kell fizetni MINDEN érintett adósnak (pereskedés nélkül) pl az árfolyam résből adódó összeget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!