Fészekrakók adósságát engedte el az önkormányzat a miskolci Jobbik szerint

2014. augusztus 28. 15:30

A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje szerint Miskolc jelenlegi vezetése a fészekrakó program keretében a városba költözők több milliárd forintos adósságát engedte el az elmúlt években.

2014. augusztus 28. 15:30

Jakab Péter, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón arról beszélt: az elmúlt években az önkormányzat fészekrakók adósságait engedte el, és erről a pénzről vélhetően már le is mondtak.

Mint mondta, a Jobbik évek óta nem kap választ arra a kérdésére, hogy vajon hogyan kíván hozzájutni a miskolci városvezetés a fészekrakók által 2005 óta felhalmozott milliárdos kintlévőségekhez. Az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding tagvállalatainak éves beszámolója alapján úgy tűnik sehogy, azok javát ugyanis egyszerűen elengedték - tette hozzá.

Jakab Péter, aki jelenlegi közgyűlésben önkormányzati képviselő, azt is elmondta: tudomása szerint a fészekrakók többsége az elmúlt majd' tíz évben szinte semmilyen közszolgáltatásért nem fizetett, így „fejenként több milliós, összességében több milliárdos adósságot halmoztak fel”. Hozzátette: a városvezetés ahelyett, hogy végrehajtást kezdeményezett volna a renitensek ellen, az önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltatókkal együtt „asszisztálta végig” a károkozást, hogy aztán nemes egyszerűséggel elengedje a fészekrakók adósságát.

Példának a miskolci hőszolgáltatót hozta fel, amely - a cég éves beszámolója szerint - mintegy 2,5 milliárdos, jórészt kifizetetlen fészekrakós számlából álló kintlévőségéből több mint 1,5 milliárd forint értékvesztést képzett, magyarán ennek a behajtásáról a cég lemondott. Vajon hány „tisztességes miskolci” – akár csak egy-két havi - tartozását engedi el a cég ilyen nagyvonalúan - tette fel a kérdést.

A jobbikos várospolitikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz azok után, hogy a „miskolciakkal vetette meg a fészekrakós lakásokat az OTP-től, és velük újíttatja fel a lelakott lépcsőházakat, most még a fészekrakók milliárdos tartozásait is lenyeleti velük”.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antifasiszta_Légió
2014. augusztus 28. 16:29
a nyilas geci pártocska a választások alkalmával semmi egyebet nem tud kelet magyarországon elő húzni mint a cigányozást meg a populista demagóg ígérgetéseket, de meg is érdemlik egymást azokkal a szerencsétlen fassszopó gumicsizmás parasztokkal akik képesek rájuk szavazni!!!
3M..
2014. augusztus 28. 16:15
Így az önkormányzati választás előtt égető szükség van a cigányok szavazatára. Tudjuk milyen szoros volt az előző választás. A Magyarok adósságát nem engedték el, viszont a cigányok miatt romlott az életminőségük, jövőbeli kilátásuk. Javaslom a Fidesz hozza a cigány szavazatokat, a Jobbik pedig a Magyarokét. Szebb Jövőt!
luga
2014. augusztus 28. 15:40
Ha nem engedi el, akkor mi van? Ki tudná bármelyikük fizetni a milliókat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!