Tusk lehet az Európai Tanács új elnöke

2014. augusztus 30. 19:44

Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének és Federica Mogherini olasz külügyminisztert az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-tagállamok csúcsvezetői szombaton Brüsszelben.

2014. augusztus 30. 19:44

Egy bekapcsolt mikrofon mellett közölte a ciprusi elnökkel szombaton Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, hogy a tagállamok vezetői megállapodtak arról, hogy Donald Tusk lesz az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke. Az unió hivatalos műsorszolgáltatójának kamerája éppen vágóképeket készített a tanácskozás előtt a teremben, amikor Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök odahajolt Van Rompuyhöz, és a következőt mondta: „Jól tudom, Donald (Tusk) rendben van?”

„Igen, de maradjon köztünk” – válaszolt a felvételen jól hallhatóan az Európai Tanács elnöke. Van Rompuy nem tudta, hogy be van kapcsolva a mikrofon. A brüsszeli sajtó már a csúcs előtti napokban egyértelmű favoritnak tartotta Donald Tuskot az Európai Tanács elnöki posztjáért folyó versengésben. Az állam-, illetve kormányfők emellett az Európai Unió következő külügyi főképviselőjének személyéről is döntenek az este folyamán. Arra a posztra az olasz külügyminisztert, Federica Mogherinit tartják a legesélyesebbnek.

A felvétel az alábbi linken található, a párbeszéd 16'30"-nál hangzik el.

Nem sokkal később hivatalosan is megerősítették a hírt. Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének és Federica Mogherini olasz külügyminisztert az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-tagállamok csúcsvezetői szombaton Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon – jelentette be Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács leköszönő elnöke a Twitteren.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2014. augusztus 31. 20:01
A mai napon 3 kijelentést hallottam Tusktól. Az Unió nem elképzelhetö az angolok nélkül és komolyan fogja venni az angolok agályait. Az Egyesült Európa az, amire törekedni kell és törekedni érdemes. Decemberig megtanul jól angolul. Az inaugurációs beszédét angolul akarja már elmondani.
Hogyisvan
2014. augusztus 31. 14:18
...baltásviktor biztosan nem repdes az örömtől, ha látszólag tapsol is a döntéshez...
duzur
2014. augusztus 31. 13:34
Ha olyan jó lesz ez a kettös, amilyennek igérkezik, akkor csak örülhetünk.
antioxi
2014. augusztus 31. 11:39
Pozitiv, hogy nem a zsidó bérenc Sikorskyt választották be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!