Jobbik: A végrehajtókat is számoltassa el a kormány!

2014. szeptember 18. 13:59

A párt szerint a bankok mellett a bírósági végrehajtókat is el kellene számoltatnia a devizahitelesek esetében, mert azok nem tesznek eleget az ügyek szüneteltetésére vonatkozó törvényi kötelezettségüknek.

2014. szeptember 18. 13:59

A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy a bankok mellett a bírósági végrehajtókat is számoltassa el a devizahitelesek esetében, mert azok nem tesznek eleget az ügyek szüneteltetésére vonatkozó törvényi kötelezettségüknek. Erről Lukács László és Staudt Gábor országgyűlési képviselők beszéltek csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Lukács László emlékeztetett: a nyáron elfogadott, fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó jogszabály a bírósági végrehajtóknak is előírta az ügyek azonnali szüneteltetésének kötelezettségét, sok hiteles azonban azt tapasztalja, hogy a bankszámlájára vagy a fizetésére vonatkozó letiltás nem oldódott fel. Hozzátette: mivel a végrehajtói kamara sem tudja ellátni megfelelően az ezzel kapcsolatos ellenőrzési feladatát, felvetődik a kormány felelőssége is. 

Staudt Gábor megismételte pártja korábbi javaslatát, miszerint meg kellene szüntetni az önálló bírósági végrehajtási rendszert, és az államnak kellene azt ellátnia közfeladatként, anyagi haszon nélkül. Mint mondta, a feladat ellátása így nemcsak olcsóbb, de hatékonyabb is lenne.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2014. szeptember 19. 15:02
Végrehajtók, közjegyzők és felszámoló biztosok a kiskirályok.
silvester
2014. szeptember 18. 18:41
A kozjegyzokrol sem szabad kihagyni.Elsosorban nekik kellett volna megakadalyozni a tisztessegtelen szerzodesek alkalmazasat.De hat a napi millionyi bevetelek miatt szemet hunytak.Lehetne meg hosszan taglalni mikent es mi modon lettek volna kotelesek gatat szabni.Vannak mar jelek,hogy rajuk is felfigyeltek,de ez med keves!!!
hátakkor
2014. szeptember 18. 17:08
Végrehajtónak lenni felér egy hóhér moralitásával..
gudmen
2014. szeptember 18. 16:36
végrehajtok állam az államban..a birosággal karöltve és egyetlrtésben fosztogatják a népet...ha 10 milliot nem keres meg akkor sopánkodnak egymás között az "urak", hogy rossz volt ez a honap..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!