Megszokásból használta a fővárosi címert Tarlós a plakátjain

2014. szeptember 23. 09:06

Tarlós István szavai szerint semmi rosszhiszeműség nem volt abban, hogy a választási plakátjain a fővárosi címer szerepel. Tarlós István elmondta, hogy szerinte főpolgármesterként négy éve és most is jogosan használja a város címerét.

2014. szeptember 23. 09:06

„Nem gondoltam arra, hogy ez valakinek szúrni fogja a szemét” – mondta Tarlós István budapesti főpolgármester az ATV-ben azzal kapcsolatban, hogy választási plakátjain szerepel a budapesti címer, hozzátéve: nem azért választanak újra egy főpolgármestert, mert a plakátján ott van a város címere.

 
A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfőn elsőfokú határozatában úgy ítélte meg, összességében jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain. A testülethez két kifogás érkezett, az egyiket az Együtt - A Korszakváltók Pártja, míg a másikat a Magyar Liberális Párt nyújtotta be. 
   
Tarlós közölte, folyik a jogorvoslati eljárás, fellebbeztek, ugyanis „semmi rosszhiszeműség nem volt a városcímer használatában, inkább megszokás”.
 
Ha jogerős határozat lesz, azt be fogják tartani – jelentette ki a főpolgármester, megjegyezve, furának tartja, hogy az arculati dolgokról beszéljenek, és ne a lényegről. Szólt arról is, hogy egyébként mindenképpen lesz változás, mert többütemű plakátozást vettek tervbe, és hívómondat vagy hívószó kerül a plakátjára.
 
Tarlós a műsorban azokra a sajtóértesülésekre reagálva, hogy 2019-től átalakítanák a budapesti közigazgatási struktúrát, azt mondta: ez még nem dőlt el, ő maga is három vagy négy változatról tud, és egyikről sem született döntés.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. szeptember 26. 22:21
A Talmud 112/a pontja szerint teljesen helytálló a FVB döntése.
csurcsányi
2014. szeptember 23. 15:31
Akkor Kispesten a Gajda Péter milyen alapon használja Kispest címerét?
Mich
2014. szeptember 23. 15:22
Mi ez a hülyeség...?! Egy polgármester nyilván jogosan használja hivatala és városa címerét (még akkor is, ha újraválsztásra készül)!
balbako_
2014. szeptember 23. 09:35
Nem vagyok jogász, de mindaddig, míg ő képviseli a fővárost joga van a címerét használni levelezésben, propagandaanyagokban. Ha nem akkor hülye a törvény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!