A forgalommal szemben menekült az autópályán egy gépkocsival két férfi

2014. november 20. 08:51

Igazoltatni akarták a Nissanban ülőket, ők azonban inkább elmenekültek az M3-as autópályán Budapest felé, szemben a forgalommal. A rendőrség elterelte a forgalmat és lezárta a lehajtókat, végül három megyével arrébb, az ecsédi pihenőhelynél kapták el a Nissant.

2014. november 20. 08:51

Több megyén keresztül menekült az M3-as autópályán, forgalommal szemben az a két férfi, akiket autójukkal végül Heves megyében az Ecsédi pihenőnél fogtak el a rendőrök – tette közzé az ORFK kommunikációs szolgálata a police.hu-n. A közlemény szerint a rendőrök szerdán éjfél körül Nyíregyházán egy Nissan típusú személygépkocsit akartak ellenőrizni, a jármű vezetője azonban elhajtott. Az autó két utasával a 4-es számú főúton menekült, elhagyta Nyíregyházát, majd Debrecennél felhajtott az M3-as autópályára és a jobb pályatesten a forgalommal szemben haladt Budapest felé.

A rendőrök az M3-as autópálya Hajdú-, Borsod-, Heves és Pest megyei szakaszán intézkedtek a felhajtók lezárásáról és a forgalom eltereléséről, miközben felvették a kapcsolatot az autópálya kezelővel. A menekülő járművet végül Heves megyében az Ecsédi pihenőhelynél tartóztatták fel. Az autóban ülő két férfi közül az egyiket a helyszínen elfogták. A másik férfi elfutott és a közelben próbált elrejtőzni, de a Készenléti Rendőrségnek sikerült őt is elfognia.

Az M3-as autópálya jobb pályatestét az autópálya kezelővel folyamatosan egyeztetve, fokozatosan nyitják meg a közlekedők előtt. Jelenleg már csak Heves megyében kell kerülniük az arra autózóknak. A rendőrök a Debrecen irányába tartó forgalmat Nagyfügednél leterelik, a közlekedők Füzesabonynál térhetnek vissza az autópályára. Az ügyben a további eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. november 20. 09:27
Arról egy nyikkanás sincs, hogy miért menekültek a fiúk és hogy kik voltak.
talán
2014. november 20. 09:08
Ez idáig egy történet. Hír akkor lesz ha megtudjuk kik és miért ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!