MSZP: Orbán a fecnizéssel csak terelni akar

2014. november 14. 11:48

Vagy nem ismeri a diplomáciai nyelvet, vagy terelni akar Orbán Viktor, mikor fecninek nevezi a formális kötöttségek nélküli emlékeztetőt, amit az amerikaiak a külügy munkatársának átadtak – mondta Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke.

2014. november 14. 11:48

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök vagy terelni akar az amerikai beutazási tilalom ügyében, vagy nem ismeri a diplomáciai nyelvet. Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke így reagált a kormányfő pénteki, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott szavaira Budapesten sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor az interjúban arról a dokumentumról, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át a magyar félnek a beutazási tilalmakkal kapcsolatban azt mondta: se aláírás, se fejléc, se pecsét, „ez egy fecni”, „ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk”. Ha nem angolul lenne, azt hinné, egy ellenzéki párt írta – tette hozzá a miniszterelnök, jelezve, úgy tekint e dokumentumra, „mint ha vissza akarna valaki rángatni bennünket a választások előtti politikai helyzetbe”.

Lukács Zoltán azt mondta, a miniszterelnök megszólalásából nyilvánvalóvá vált, hogy a kitiltási ügybe egyre jobban belekeveredik a kormány. Megint kiderült, hogy a kabinet hazudott, ugyanis tudják, hogy mi áll a kitiltások hátterében és az is kiderült, hogy létezik olyan dokumentum, amelyik szerint az Egyesült Államok többször is tájékoztatta a kormányt arról, hogy milyen ügyeket látnak problémásnak – jelentette ki.

A frakcióvezető-helyettes szerint az, hogy a miniszterelnök egy fecninek nevezte az átadott iratokat, vagy azt jelenti, hogy Orbán Viktor „megint terelni akar”, vagy azt, hogy nem ismeri a diplomáciai nyelvet. Az ilyen iratokat emlékeztetőnek hívják, azokat személyes tárgyalások során adja át a nagykövet vagy egy megbízott diplomata, a jog és a diplomáciai nyelv pedig formai kötöttségek nélküli dokumentumnak nevezi, amire nem kell se pecsét, se aláírás – hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy az utóbbi hónapokban öt olyan, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek címzett írásbeli kérdésére kapott választ, amelyekből kiderül, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) hosszú évek óta vizsgálódik Magyarországon korrupciós ügyekben. Az OLAF 2011-ig tíz, 2011-2012 között két, 2013-ban hét, 2014-ben pedig 15 lezárt ügyet adott át a Legfőbb Ügyészségnek – mondta. Hangsúlyozta, hogy a szervezet csak bizonyítékokat gyűjthet, de nem folytathat nyomozást, azt információit minden esetben át kell adnia a nemzeti vádhatóságnak.

Az MSZP nevében azt kérte a Legfőbb Ügyészségtől, hogy hozza nyilvánosságra, melyik ez az összesen 34 ügy, és közölje, hogy indítottak-e eljárást ezekben az esetekben. Hozzáfűzte, szerinte  „kicsit az ötvenes évekbe repítette vissza” a NAV dolgozóit az, hogy a cégen belül aláírásgyűjtés indult az adóhatóság vezetői mellett. Lukács Zoltán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetőit arra kérte, hogy ne bújjanak beosztottjaik háta mögé. Feltette a kérdést: hol vannak az aláírásgyűjtő-ívek, azokat ki és milyen körülmények között őrzi. Felszólította az adóhatóság vezetőit az aláírások megsemmisítésére. A politikus kijelentette: akinek bármilyen hátránya származik abból, hogy nem írta alá a papírt, annak az MSZP vállalja a jogi védelmét.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bertorelli
2014. november 14. 16:45
Az mszp-nél a fecni egy hivatalos dokumentumnak számít. Valószínűleg ilyen fecniken vezették, ki, mikor és mennyit kapott az emeleti páncél szekrényből, mennyi van éppen Simonnál és mennyit kell nyomni a STOP.hu -s szerkesztőségnek...
bini
2014. november 14. 16:20
Mintha az ügyvivő ur a napi folyamatos nyílatkozatai, melyek mindig másként sikerültek, mintha egy alkalommal azt mondta volna, hogy Ők nem a médiákbó tájékozodtak, hanem polgárok bejeltése tájékoztatása alkalmával kapták a jelzéseket. Namármost amit itt kronológiai sorrendben vázoltak a cetlin az megfelel a médiában megjelentekkel, a palamentben egy-egy ellenzéki képviselő felszólalásával és a médiában sajtótájékoztatok alkalmával elhangzottakkal. A vezérütü az LMP-s Széll Bernadett, a parlamentben Schiffer és az mszp-s képviselők egy-egy témában a jobbik is rácuppant egy-egy témában nehogy kimaradjanak. Az ellenzéki pártok sok esetben egymást überelték. A válaszok legtöbb esetben mintha el se hangzottak volna. Ezenkivül az USA által szponzorált civi szervezetek is bejáratosak voltak a követségre. A vádak bizonyitékok nélkül ezekből épültek fel. Ezt azt is bizonyitja, hogy valahogy nem emlitette az ügyvivő ur, hogy a NAV nagyonis intenziven vizsgálta az adó és AFA csalási ügyeket, többszáz házkutatás, letartoztatás, házi örizet stb, s még mindig nincs vége a dolognak. A forditott AFA bevezetés és további kérelem pont arra írányúlt, hogy a határokon is ányúló csalásokat megnehezitség ill a hálózatokat egyértelmü bizonyitékokkal elkapják. Lehet hogy ez Volt a baj, mert a látókörbe kerültek olyan cégek is melyek fájtak a nemzetközi globális multiknak. Tudjuk legjobb védekezés a támadás megvádolni valakit aki majd védekezni kénytelen és már senki nem a tényekről beszél. Ráadásúl egyuttal segitséget yújtanak politikai támadásohoz a levitézlet ellenzéknek hátha sikerül a kormány hiteltelenitésével elmozditani a számukra nem megfelelő hatalmat s helyébe olyanokat ültettni akik nem az ország hanem az USA és a globális nagytöke, pénztöke érdekeit szolgálja. Ezen kéne nagyon, nagyon, nagyon elgondolkodni mindenkinek még a kormánybuktató vágyaikat beteljesedni kiváno ellenzéknek, ha egyáltalán jelent valamit a számukra valamit, hogy szuverén Magyarország, és nemzet.
Vén Csataló
2014. november 14. 14:01
Formális kötöttségek nélküli emlékeztető??? Még az sincs ráírva, hogy ez egy Emlékeztető" (MEMO). Most akkor ez lesz az új hiszetroliberális panel? szöveg? Ez az új hivatalos levelezési NORMA??? Még két szir-szar betéti társaság céges levelezésben sincs olyan, hogy rányomok valamit a géppapírra, alá sem írom, aztán az a hivatalos tájékoztatás. Egy nyamvadt gemkapocs árajánlata sem megy ki így sehol! Hol élnek ezek? És hol élnek a mi jó hiszteroliberálisaink, hogy most egyszer csak kiderítik, hogy ez a világ legtermészetesebb, legnormálisabb eljárása!
gandras
2014. november 14. 13:19
de azon a fecnin rajta van, hogy egyébként hányszor jelezték korábban, hogy gond van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!