Pontosította a plázaépítési tilalom részletszabályait a parlament

2014. december 23. 15:54

Több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat az Országgyűlés, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni. A törvényt Áder János köztársasági elnök küldte vissza a Parlamentnek.

2014. december 23. 15:54

Az Országgyűlés Áder János köztársasági elnök aggályaira reagálva több ponton módosította azokat az engedélyezési részletszabályokat, amelyeket a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek építésénél, bővítésénél kell alkalmazni.

 
A képviselők 119 kormánypárti igen szavazattal, 35 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett fogadták el az épített környezet védelméről szóló, december 9-én jóváhagyott, de az államfő által december 19-én megfontolásra visszaküldött indítvány módosítását. A változtatásra az MSZP mellett az LMP és a független képviselők is nemmel szavaztak, míg a Jobbik tartózkodott.
 
A parlament akkor azért döntött a 2012 januárjától hatályos plázaépítési moratórium meghosszabbításáról, mert az 2015 elején lejár. Változást jelentett, hogy a korábbi 300 helyett a 400 négyzetméteresnél nagyobb bruttó alapterületű üzletek építéséhez, illetve bővítéséhez kell beszerezni az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását.
 
A Ház a köztársasági elnök aggályai után ezen eljárás részletszabályait módosította az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára.
 
A december 9-én elfogadott javaslat szerint a kormányhivatal állásfoglalása kialakításához kikéri annak a bizottságnak a véleményét is, amelynek az első döntés alapján február elsejéig kellett volna létrejönnie. A testületbe a Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett a kereskedelemért, a településfejlesztésért, a környezetvédelemért, valamint a közlekedésért felelős tárcavezető delegálhat tagokat.
 
Áder János ezzel kapcsolatban úgy vélte, joghézagot eredményez, ha a január elsején hatályba lépő törvény a szakhatósági eljárásában egy olyan bizottsági vélemény beszerzését írja elő, amely csak február elsején alakul meg. A parlament erre válaszol január 15-re előrehozta a bizottság megalakításának határidejét, továbbá kimondta, hogy a januárban benyújtott építési kérelmek ügyintézési határideje február elsején kezdődik.
 
A köztársasági elnök második aggálya arra irányult, hogy a kormányhivatal felfüggesztheti eljárását arra az időre, amíg a bizottságtól meg nem kapja az engedélyeztetéssel kapcsolatos véleményt. Áder János szerint ez a szabályozás nem biztosítja az ügyfelek tisztességes ügyintézéshez való jogát. A parlament erre reagálva módosításában eltörölte az eljárás felfüggeszthetőségét.
 
Az államfő harmadik aggálya az volt, hogy a törvény nem határozza meg a bizottságnak, hogy milyen szempontok alapján kell mérlegelnie.
 
Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke az Áder János aggályai után megfogalmazott módosítások indoklásában kifejtette, azért nem fogalmaznak meg új szempontokat a mérlegeléshez, mert a törvényjavaslat szerint kormányrendelet szabályozhatja azokat. A kormánypárti politikus megjegyezte még, hogy a szakhatósági hozzájárulás iránti kérelem elbírálásakor környezetvédelmi, közlekedési és településfejlesztési szempontok az irányadók, amelyeket a kormány részletesen szabályoz.
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 23. 22:16
Mutyi olléé, Mutyi olléé, Mutyi ollé-ollé-olléé....
=nessuno=
2014. december 23. 18:08
Debrecenben lehet jattolni...
trendo
2014. december 23. 17:44
Az ügyben "országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője, mint szakhatóság, köteles gondoskodni arról, hogy a Pártot megillető 20%-ot a plázaépíttető cégtől hiánytalanul beszedje :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!