„Lupis lop is" – Meg az MSZP is!

2014. december 19. 10:11

Hangyaszorgalommal gyűjtögettük éveken át a balliberális oldalhoz kötődő – KIZÁRÓLAG A SAJTÓBAN MEGJELENT – korrupciós ügyekről, bűncselekményekről, és gyanús esetekről szóló tudósításokat.

2014. december 19. 10:11
Szilvásy György

Hangyaszorgalommal gyűjtögettük éveken át a balliberális oldalhoz kötődő - KIZÁRÓLAG A SAJTÓBAN MEGJELENT - korrupciós ügyekről, bűncselekményekről, és gyanús esetekről szóló tudósításokat. Több mint kétszáz eset szerepel nyilvántartásunkban! Annak idején Csurka Magyar Fóruma „Lupis lop is" címmel írt Lupis József ügyéről (brókerháza volt), aki__ h__at év börtönt kapott különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt. Tocsik Márta ügye után, a Kocsis István által 2008-ig irányított Magyar Villamos Művek offshore-ügyleteiről olvashattunk a sajtóban. Ki emlékszik már az ENERGOL botrányra, a belvárosi ingatlan panamákra, és a bankoknak nyújtott 600 milliárdos mentőcsomagra? Felsorolni is lehetetlen, nemhogy részletezni az MSZP-SZDSZ-hez köthető piszkos ügyeket. Néhányat azért megemlítünk. Digitális iskolatáblák, Postabank-, Kulcsár-, Hunvald- és Zuschlag- ügy. PPP beruházások, vecsési számlagyár, Tom Lantos alapítvány pénzek, és az MNB Surányi György által eladott 62 tonna aranykészlete, mely felháborította az embereket. Milliós végkielégítések, tanácsadói díjak (Szalayné BKV, Kocsis I. MVM, pártállami nyugdíjak, 890 milliós informatikai rendszer „kiépítése", Csehák Judit betegjogi alapítványának 900 millió, de „meleg" dolog volt a Szetey Gábor államtitkár vezette emberjogi alapítványnak nyújtott milliók kifizetése is. Honnan, kitől vannak Simon Gábor százmilliói? MSZP-SZDSZ bűnözők fosztogatták éveken át a kisembereket, a nyugdíjasokat, a magyar nemzetet. Jobb, ha hallgatnak, ne tüntessenek, ne szónokoljanak a pódiumokon korrupcióról. Fogják be a szájukat!

(A Honfoglalás 2000 Egyesület összeállítása)

KÉJÜK BARÁTAINKAT, HOGY AZ ANYAGOT TOVÁBBÍTSÁK LEGALÁBB TÍZ ISMERŐSÜKNEK AZZAL, HOGY ŐK IS ADJÁK TOVÁBB!

*

(Közlemény)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2014. december 19. 17:39
Ezt a cikket is elrakta szilvás elvtárs ???: "....Hosszú távú együttműködést tervez a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a Magyar Kommunista Munkáspárt. Egyik felet sem zavarja a másik ideológiája és múltja. Közös sajtótájékoztató, közös interjú a Vasárnapi Újság című rádióműsorban - közeledik egymáshoz a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a szélsőbaloldali Magyar Kommunista Munkáspárt...." GERINCBAJNOK !!
balbako_
2014. december 19. 11:42
És ez csak a jéghegy csúcsa! Egyébként régi bolsi trükk rákenni az ellenfélre azt amit elkövettek.
Sumi
2014. december 19. 10:34
Tehát: a ballib pártocskáknak és lenőtt homokú, félkegyelmű fanjaiknak hallgass a neve ebben a témában. Is.
alex.leopardi
2014. december 19. 10:32
hát Bácsikám,az az éhes Simon mellbevágott,nem mondom,hogy köztünk nincs korpa,van bőven de bizzuk a Navra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!