2006-os rendőri fellépés: meghallgatja Gyurcsányt a bíróság

2015. február 21. 15:17

Más, annak idején hivatalban lévő politikusok mellett Gyurcsány Ferencet is meghallgatja tanúként a Fővárosi Törvényszék a 2006-os tüntetéseken történt agresszív rendőri fellépés kapcsán – tudta meg a Magyar Nemzet.

2015. február 21. 15:17

A Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa döntött a 2006-os tömegoszlatások kapcsán rendőri vezetők ellen indult perben a meghallgatások sorrendjéről – értesült a Magyar Nemzet. Eszerint kedden Gönczöl Katalint, a 2006-os megmozdulásokkal foglalkozó szakértői bizottság elnökét hallgatják meg, majd pedig Balsai István alkotmánybírót, akit 2010-ben a 2006-os eseményeket vizsgáló miniszteri megbízottnak neveztek ki.

Március 3-án Gaudi-Nagy Tamást és Morvai Krisztinát hallgatja meg a bíróság, akik a Civil Jogász Bizottság tagjaiként képviselték a rendőri erőszak áldozatait. 

Gyurcsány Ferencet március 9-én hallgatják meg, és aznap kell megjelennie a bíróság előtt Lázár Jánosnak is, aki a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke volt 2006-ban. A testület alelnöke Vadai Ágnes volt akkor, akit szintén meghallgatnak majd a perben.

Végük Szabafdi Árpádot, az országos rendőr-főkapitány korábbi helyettesét hallgatja meg a bíróság, aki 2013 novemberében már tett egy tanúvallomást. Akkor azt mondta: a székházostrom idején Gyurcsány Ferenc felhívta őt, és megkérdezte, hogy mi történt a Szabadság téren, és hogy a rendőrség mit tett, illetve meg tudja-e védeni az épületet. Szabadfi hozzátette: Gyurcsány azt az utasításként felfogható kérést intézte hozzá, hogy mindent tegyenek meg a székház megvédése érdekében – írja a Magyar Nemzet.

A 2006 őszi tüntetéseken történt rendőri fellépés kapcsán tizennégy rendőri vezető ellen emeltek vádat. Köztük vannak volt rendőrök és olyanok is, akik jelenleg is állományban vannak. Többek között Bene László és Gergényi Péter egykori országos és budapesti rendőrfőkapitány, valamint Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat volt parancsnoka is vádlottként szerepel az ügyben. 

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2015. február 22. 11:32
Tanúként be, elítéltként ki. Remélem.
Oldgóbé
2015. február 22. 11:00
Gyurcsány még szabad???
kukagyerek
2015. február 22. 10:41
Meg hallgatja, vagy kihallgatja? Mert, nem mindegy!
ziza
2015. február 22. 09:17
2 hét alatt rend lett mi ? fideszbarmok majomferit mutogatják majomjani meg lop közben szerencsétlen hülye barmok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!