Lenkovics szerint meg kell erősíteni a kontrollt a pénzügyi szektor felett

2015. március 11. 07:40

Az Alkotmánybíróság elnöke szerint radikálisan meg kell erősíten ia pénzügyi szektor állami felügyeletét. A Hír TV-ben Lenkovics Barnabás elmondta: az AB korábban elvett jogköreinek visszaadásával kapcsolatban informálisan azt a tájékoztatást kapta, hogy ez még nem időszerű.

2015. március 11. 07:40

Radikálisan meg kell erősíteni az állami kontrollt az egész pénzügyi szektor felett – mondta a Buda-Cash-üggyel kapcsolatos kérdésre válaszolva Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a HírTV Magyarország élőben című műsorában kedd este. A Buda-Cash ügynek van alapjogi, európai és IMF-es, globális vonatkozása is - mondta az Ab új elnöke. Lenkovics Barnabás szerint gyors reagálású jogállamra, törvényhozásra és kormányra van szükség, mert a problémák rapid módon merülnek fel és azonnali beavatkozást igényelnek. Ez a szituáció egy konszolidált időszakhoz képest gyökeresen átalakítja a jogállam és benne az Ab működését – tette hozzá.

Az új jogszabályok minőségével kapcsolatban az Ab elnöke szerint reményre ad okot, hogy a parlamentben egy külön erre szakosodott törvényhozási bizottság jött létre, amelynek súlyát, rangját jelzi, hogy vezetője, Gulyás Gergely egyben az Országgyűlés alelnöke, továbbá az Igazságügyi Minisztérium is nagy hangsúlyt fektet a jogszabály-előkészítés minőségi kontrolljára. Úgy látszik, hatottak a jogszabályok minőségével kapcsolatos kritikák – fogalmazott.

Az Ab korábban elvett, a költségvetésre, az adókra vonatkozó hatáskörének visszaadásával kapcsolatban az új elnök annyit mondott: egyelőre informálisan olyan jelzést kapott, hogy „ez még nem időszerű”. Az elvett alkotmánybírósági hatáskörökkel kapcsolatos nemzetközi kritikák azonban nem jogosak szerinte. Arra hívta fel a figyelmet: egészen más Dániában vagy Hollandiában alkotmánybíráskodni, mint Magyarországon, már csak a szociális helyzet, a szociális jogok állapota, a munkához való jog szempontjából is – mondta.

Lenkovics Barnabás hozzátette: az Ab kritikus körülmények között is védelmezi az európai alkotmányos hagyományok, a magyar történeti alkotmány alapvető értékeit, csakhogy ezen értékek esélye, például a szociális biztonsághoz való jog tényleges érvényesülése nagyon elnehezült. Minden olyan területen, ahol a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb néprétegek jogairól van szó, indokolt, hogy az Ab-t nagyobb súllyal megkérdezzék – jelentette ki.

Az előzetes letartóztatás időtartalmának korlátlanságát támadó ombudsmani indítvánnyal kapcsolatban az Ab elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy minden uniós országban van felső határa az előzetes letartóztatásnak. Előfordul hat-hét év, az általános pedig négy-öt év, tehát Magyarországon is indokolt lehet a felső határ, ezért az ombudsman indítványának valószínűleg van esélye – fogalmazott.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. március 11. 12:05
Barnus,nagyon okos vagy!
kukagyerek
2015. március 11. 09:30
"Lenkovics szerint meg kell erősíteni a kontrollt a pénzügyi szektor felett" .............. 25 év után, nagy hirtelen feltalálta a spanyolviaszt.
Tintamin
2015. március 11. 08:33
De hát mióta a PSZÁF beleolvadt Matolcsy MNB-jébe, azóta nincs probléma, hisz tökéletes a kontrol és a szakértelem!!!
Apáczai
2015. március 11. 08:13
Magyarországon abszolut biztonságosak az államkötvények. Ha valaki 1-2% többletjövedelem reményében hazardíroz, akkor a kapzsiságának az árát nehogy már az adófizetőkkel fizettessék meg!!! Tessék felhajtani, hogy hova lettek azok a pénzek, és abból kell kártalanítani. Legközelebb majd meggondolja mindenki, hogy "brókerek" kezébe adja-e a pénzét. Külömös tekintettel arra, hogy ennek a szónak a jelentése lassan átalakul és azonos lesz a sikkasztóval meg a tolvajjal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!