Ösztöndíj helyett gólyatáborra és oktatói díjazásra költötték a pénzt az ELTE-n

2015. március 02. 11:18

Az ELTE 2009 és 2012 közötti gazdálkodását ellenőrizte a Kehi. Ennek során kiderült, hogy volt, aki milliós ösztöndíjat kapott, viszont olyan is történt, hogy ösztöndíjból rendezvényeket finanszíroztak, vagy oktatók díjazását fizették ki – írja a Magyar Nemzet.

2015. március 02. 11:18

Az ELTE 2009 és 2012 közötti gazdálkodásának vizsgálatakor több szabálytalanságot is talált a Kehi – értesült a Magyar Nemzet. Annak ellenére, hogy 1,4 milliárddal csökkent az ELTE költségvetési támogatása és 3,6 milliárd forintot zároltak is, stabil volt az egyetem pénzügyi helyzete az időszakban. Azonban a hallgatóknak járó ösztöndíjakat sokszor más célokra fizették ki – írja a lap a Kehi jelentése alapján.

A tudományos ösztöndíjakat például nem pályázati úton ítélték oda, pedig ezt írja elő egy kormányrendelet. A kulturális és közéleti ösztöndíjakat pedig többször egyenesen a jogi kar alapítványának utalták vagy rendezvényekre költötték. Olyan is történt, hogy oktatók díjazását fizették ki a hallgatóknak járó tudományos ösztöndíjkeretből. 

A vizsgált időszakban az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) gazdálkodási szabályzat nélkül működött, és gazdálkodását az egyetemi belső ellenőrzés sem vizsgálta, annak ellenére, hogy a szervezet évente nagyjából 110 millió forint kifizetéséről döntött. Ezzel együtt az is kiderült, hogy egyébként az EHÖK a megfelelő célokra, működési költségekre, kiadványok, újságok készítésére és rendezvényszervezésre fordította a pénzt, valamint a rendezvényszervező cégek és a HÖK-ös tisztségviselők között sem volt személyi összefonódás.

A vizsgált időszakban átlagosan 37,4 milliárd forint volt az egyetem éves bevétele, a kiadása pedig 31,3 milliárd. Az egyetemen hét felsővezető részesült egymillió forint feletti jutalomban, és huszonhatan kaptak fél-egymillió forint közötti jutalmat.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. március 02. 13:46
azt hiszitek egyik jobb a másiknál az utolso 20 éve nem volt elég, hogy tiszta legyen mint a kristály mi folyik kis hazánkban...mindegyik lop kivétel nélkül...amig nem lesz független, müködö igazságszolgáltatás..ez igy is fog maradni..
csuka
2015. március 02. 13:00
Van FIDESZ IT utánpótlás ...
Fakutya Vigyora
2015. március 02. 12:27
Hihetetlen, milyen fantáziadúsak a bolsevikok, ha a fattyúik naplopó életét kell biztositani. Kár, hogy az ország kormányzásában nem tettek tanubizonyságot ilyen leleményességről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!