Brókerügy: szóban jelentett Varga Mihály Orbán Viktornak

2015. április 10. 15:51

A kormány a brókerügyben – sokadik nekifutásra – arra hivatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentésére alapozva döntött az állami pénzek brókerházakból való kimenekítéséről. A VS kikérte az NGM-től a Varga-jelentést. A minisztérium azt közölte: nem tudja kiadni a sokat hivatkozott jelentést, mivel Varga Mihály szóban jelentett Orbán Viktornak.

2015. április 10. 15:51

A VS emlékeztet, Orbán Viktor március 25-én azt mondta: amikor a Buda-Cash bedőlt, a kormány ülésén elrendelte, hogy a külügy vegye ki a Quaestornál tartott pénzét. A felszólítás minden minisztériumnak szólt. Ez a kormányülés Lázár János későbbi tájékoztatása szerint március elején, valószínűleg a március 4-i kormányülésen született meg. Március 27-ére viszont kiderült, hogy március 4-én nem volt kormányülés. Orbán Viktor eszerint a Buda-Cash-ügy kirobbanásának másnapján, a február 25-én tartott kormányülésen hozta meg a döntést – miután elkészült Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Orbán által kért jelentése a témában.

A VS ezt a sokat hivatkozott jelentést kérte ki a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Az NGM most közölte a portállal: „A nemzetgazdasági miniszter 2015. február 25-én szóban tett jelentést a kormánynak a brókercégek és az állami, illetve közösségi vagyon kapcsolatáról. A szóbeli jelentés nyilvánosságra hozatala formája miatt nem lehetséges”.

A miniszterelnök tehát a nemzetgazdasági miniszter szóbeli referátuma alapján hozta meg döntését az állam és a brókercégek kapcsolatainak felszámolásáról.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. április 12. 00:37
Beszarok ettől a maffiabandától. Ezek konkrétan foglyul ejtették az országot, kajakra megy az adónk magánzsebbe.
Tintamin
2015. április 11. 09:58
HAHAHAHAHAHAHAAAAA:DDD ÁLLAMI MAFFIA!!!:))) Békemenetet Orbánért és minden fideszes geciért most!:)))
Felcsúti gyevi bíró
2015. április 11. 07:57
Usanka X-elgess, fidesz GECI!!!!!!!!!!!!!!!!! Ennyit tudtok, "fiatala" "demokrata" vén szarok Apád még akasztott, te már csak X-elni tudsz
Felcsúti gyevi bíró
2015. április 11. 07:56
august "Valami névgenerátorral lehet ilyen mennyiségben fórumozni?" Erről kérdezd párt és elvtársadat, Fakutya Vigyora alias Ángyán Pávánt Hogy sikerült neki 14 EZER!!!!!!!!!!!!!!!!!!4 kommentet létrehoznia pár hónap alatt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!