Az MSZP szerint az emberek csalódtak a forintosításban

2015. május 10. 13:20

Az MSZP szerint a Fidesz felkorbácsolta a várakozásokat, az elmúlt hónapokban folyamatosan 20-30 százalékos hiteltörlesztő-csökkentésről beszéltek, mára kiderült, hogy ennek a fele sem igaz. Az ellenzéki párt szerint az emberek ezért csalódtak a forintosításban. A Fidesz szerint a szocialisták verték át az embereket.

2015. május 10. 13:20

Az MSZP szerint az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelek kapcsán. Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: családok százezrei kapták meg nemrégiben az értesítést devizatartozásaikról és hátralévő törlesztőrészleteikről. Egy friss online felmérés szerint a családok kétharmada csalódott a levél kézhezvétele után – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, a csalódottság döntő oka az, hogy az árfolyamveszteség jóval nagyobb volt a várhatónál; a Fidesz felkorbácsolta a várakozásokat, az elmúlt hónapokban folyamatosan 20-30 százalékos hiteltörlesztő-csökkentésről beszéltek, mára kiderült, hogy ennek a fele sem igaz. Az MSZP korábban is azt javasolta, hogy a 2010-es árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket, ma is ez az álláspontunk – mondta Burány Sándor, hozzátéve, a szocialista párt véleménye szerint a felelős a kormány, „az a kormány, amely 2010 tavasza óta folyamatosan gyengíti a forintot”.

Fidesz: A szocialisták verték át a családokat a devizahitelbe taszítással

A Fidesz szerint a szocialisták vertek át és tettek tönkre több mint egymillió családot azzal, hogy kormányzásuk alatt devizahitelbe taszították őket és hagyták, hogy a bankok rátegyék kezüket otthonaikra. A kormánypárt országgyűlési frakciója ezt vasárnap arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Burány Sándor, a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke napközben azt mondta, az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelek ügyében.

A Fidesz ezzel szemben kiemelte, a 2010-es kormányváltás óta intézkedések sorozata védi a bajba jutott devizahiteleseket: az árfolyamgát, a végtörlesztés, a nemzeti eszközkezelő, a kilakoltatási moratórium mind megakadályozta, hogy családok tízezrei elveszítsék otthonaikat. A bankok elszámoltatásával és a forintosítással több mint ezermilliárd forintot kap vissza 1,3 millió család – fejtik ki, hozzátéve, csökkennek a törlesztőrészletek és a devizahitelesek 40 százalékának több mint 25 százalékkal csökkenhet a tőketartozása.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2015. május 30. 13:05
Az emberek nem czalódtak a forintosításban és nem kérnek a maffiaszocialisták populista maszlagjából
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!