Orbán: A valaha volt legjobb kormány akarunk lenni

2015. május 29. 12:29

„Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya” – jelentette ki Orbán Viktor Budapesten, az Ötéves a kormány című konferencián. A miniszterelnök ugyanakkor elmondta: miközben bármikor kiáll az országért, határozottan ellenzi, hogy az EU-ból vagy a NATO-ból kilépjen Magyarország.

2015. május 29. 12:29

„Ötévértékelő” beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök az Ötéves a kormány című budapesti konferencián. Orbán Viktor miniszterelnök beszéde elején az előző felszólalók előadásaiból emelt ki neki tetsző részleteket. Boross Péternek megköszönte, hogy megjegyezte: a múlt megbecsülése és tisztességes felhasználása egy polgári kormány feladata.  Matolcsy Györggyel kapcsolatban elmondta: ha tudni akarja, milyen állapotban van a gazdaság, akkor megnézi, „jól néz-e ki” a jegybankelnök. Ez nem egy „ferdeség” a részemről – jegyezte meg Orbán. A miniszterelnök szerint mindenképpen meg kell védeni az adórendszert, mert az a gazdaság alapja.

Fontos pont volt Orbán szerint a devizahitelek forintosítása, abban a pillanatban nem lehetett „gatyázni”. A közmunkával kapcsolatban elmondta: akkor érezte, hogy győzött, amikor egy városban a cigányok munkát, és nem segélyt követeltek egy tüntetésen. Szerinte ezzel lett vége valójában a rendszerváltásnak. Schmidt Mária előadására reagálva a miniszterelnök kifejtette, hogy a külpolitika terén szellemi bátorságra van szükség, hiszen a régi világrend értelmezési sémái használhatatlanná váltak, az újakat viszont „a víz alá nyomják”, ezért észnél kell lenni.

A beszéd lényegi részére rátérve Orbán Viktor 2010-es gazdasági adatokat sorolt fel. Elmondta: 2010 volt a „valósággal való szembenézés éve”, amikor az ország összefogott és kétharmados választási győzelemhez vezette a Fideszt. A miniszterelnök szerint öt éve süllyedő hajó, csőd szélén álló, reményvesztett ország volt Magyarország. Orbán szerint a szocialisták éllovasból sereghajtóvá zülelsztették az országot, de a kormány megbirkózott a lehetetlennek tűnő kihívással, ezért a „magyar fregatt” ma stabil, bár van még mit tenni a fedélzeten.

Meglepő és felemelő átalakuláson ment át az ország 2010 óta, amit a Jóistennek és a magyaroknak kell megköszönni – mondta Orbán, majd kifejtette: a kormányt hála nem illeti, hiszen csak megtette és elvégezte, amit vállalt. Eközben követtek el hibákat is, mint a netadó, de „annyi eszük már van”, hogy ne ragaszkodjanak a hibáikhoz. A továbbiakban is meg fogják hallgatni a magyarok véleményét – összegzett a miniszterelnök, hozzátéve: azért a felelősség elől sem kell elmenekülni, alibi-kormányzást folytatni.

Orbán Viktor ezután tizenöt pontban felsorolta a kormány elmúlt öt évének eredményeit, kihangsúlyozva, hogy a kezdetben szokatlan megoldásokat mára mindenki elismeri, például az IMF, az Európai Bizottság, vagy a hitelminősítők is. Ez is azt bizonyítja Orbán szerint, hogy a magyarokban van kurázsi, van fantázia. Elmondta: az első perctől nyomás alatt volt a kormány a tabuk és a dogmák megdöntése miatt, de a „kommunistáktól és liberálisoktól” eltérően nem meghunyászkodott és alkalmazkodott, és ezt a hozzáállást a választók háromszor is honorálták. A miniszterelnök elmondta: a győzelmek után nyugodt időszakra számított, de csak még hevesebb vagdalkozás kezdődött, amit ő nem bán: „legalább mindenfelé lehet támadni” – utalt egy székely viccre.

Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya” – jelentette ki Orbán, hozzátéve: Magyarország a nyugati civilizáció, így az EU és a NATO része. A miniszterelnök kifejtette: bármilyen kérdésben kiáll a magyar érdekekért, de határozottan ellenzi, hogy az EU-ból vagy a NATO-ból kilépjen Magyarország – üzent ezzel az általa vezető ellenzéki erőnek nevezett Jobbiknak. Szerinte ezeket a szervezeteket jobbítani érdekünk, elhagyni nem – viszont emellett jó gazdasági kapcsolatokat kell fenntartani Oroszországgal. Kritikus fontosságú Orbán szerint, hogy egyike legyünk azon országoknak, ahol a kelet-nyugat közötti kereskedelem virágzik.

Orbán a kormányzat egyes tagjait ért kritikákra is reagált. Elmondta: az előző kormányzat becstelennek bizonyult, a Fidesz viszont keményen dolgozik, hogy olyan kormányzatot hozzunk létre, amelyre az emberek büszkék lehetnek, amely „megüti azt az erkölcsi mércét, amit ez a nép megérdemel”. Sok energiát kell fektetni Orbán szerint abba, hogy a bizalom aláásásának kísérleteit elhárítsa a kormány, de emellett bizonyos erkölcsi elveket is meg kell erősíteni. Orbán azt szeretné, ha senki sem élhetne vissza pozíciójával, de a sikeres embereket se támadnák oktalanul, irigységből. „Az irigység kultúrája kommunista örökség” – mondta.

A valaha volt legjobb kormány akarunk lenni minden magyar embernek” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a jobboldali-konzervatív közösséget egy szenvedély vezeti, ez pedig a Magyarország iránti szenvedély. Szerinte ennek a közösségnek erkölcsi kérdés az ország sikere.

A jövőről szólva Orbán elmondta, hogy a nagy változások és a romeltakarítás után megkezdődhet a polgári berendezkedés kiépítése. Kijelentette: nem szeretné, ha a kormányzás elvonná a figyelmet az emberek midnennapi életéről, ezért van például a nemzeti konzultáció is. A miniszterelnök szerint a 2016-os költségvetéssel mindenki léphet egyet előre, a cél pedig az, hogy a bérből és fizetésből élőknek legyen kényelmesebb az ország. A távoli cél pedig, hogy az életszínvonal felzárkózzon a nyugatihoz. Konkrét cél a teljes foglalkoztatottság és a bürokrácia leépítése. Orbán végül elmondta: eddig az erő volt a fontos a kormányzásban, mostantól viszont a kormányzás kulcsa a figyelem lesz.

Összesen 413 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. május 30. 19:05
"Ha ugyanez a vezérlő fejedelem azt iktatja törvénybe, hogy a kormánynak bármikor jogában áll elvenni az emberek pénzét, belátása szerint költeni/ellopni a közpént, saját célra felhasználni a közvagyont, megvonni a szociális támogatásokat és ezzel halálra itélni embereket, joga van megszabni: mikortól kötelező a gyereket óvodába adni, mit kell tanulni az iskolákban, közben a tankönyveket, de még az iskolai menzára szánt alapanagokat is a saját slapajai szállíthatják be – akkor az onnantól törvényes. Ha holnaptól a kormány azt találja törvénybe betonozni, hogy az egész országra kiható, minden szempontból fontos beruházást titkosít és senkinek semmi köze hozzá, kivel, miért, milyen összeg erejéig mit végeztet el, miközben fizetni azoknak kell, akik elől titkosították a történetet – akkor onnantól az törvényes. Ha holnaptól a kormánynak joga van minden intézmény élére a saját embereit tenni – óvodától az egyetemekig, hivataloktól a minisztériumokig – akkor az a törvény. Ha holnaptól a nagyvezér önkezűleg irányítja a jogalkotást, a bíróságokat, ügyészséget, rendőrséget, akkor az lesz a jogszerű. Ha holnaptól a kormány úgy dönt, hogy minden sportágat ő óhajt irányítani, pártkatonákat tol a szakágak élére és azok lophatnak bátran a közösből – hiszen azért kerültek oda – akkor az a törvény. Ha holnaptól a vezérlő fejedelem dönti el, melyik pályázaton melyik cég fog nyerni, aztán a beruházást ötszörösen túlárazzák, a beruházási költségek kétharmadát szétdobják egymás között, a hülye polgár meg finanszírozza az egészet – akkor az törvényes. Na, mindezek nem “holnaptól” vannak, hanem már tegnapelőttől. Bele van alaptákolva a rendszerbe a korrupció, de pont ezért az már nem nevezhető korrupciónak, hiszen törvényes. Kész, pont. Ami meg úgy van, hogy jogilag nincs is, azt mi a francnak vizsgálni?" https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/ercsetekmaa-korrupcijo-itten-nincsen/
Ouroboros
2015. május 30. 15:01
Hát az nem fog menni. Történelmi előképeitek miatt még a valaha volt legrosszabb kormány sem lehettek. Amire jó esélyetek van, az a valaha volt legkisszerűbb, legsilányabb emberekből álló, legszánalmasabb bohóckormány.
csuka
2015. május 30. 11:28
Te! Figyelj! Nézz már körbe b+! 25 év alatt tönkrevágtatok minden lehetőséget az országban. Legjobb lenne elásnád magad!
csuka
2015. május 30. 07:59
"Orbán: A valaha volt legjobb kormány akarunk lenni" --- A valaha volt legkorruptabb kormány már sikerült. Újabb 11 milliárdos csalás már lezsírozva. http://alfahir.hu/titkos_palyazaton_lehetett_felkerulni_a_delvideki_11_milliardos_listara
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!