Orbán: Aki rám hivatkozik egy állami cégnél, azt el kell zavarni

2015. május 26. 17:58

Schiffer András arról kérdezte Orbán Viktort, hogy támogatja-e az LMP javaslatait, amelyek kizárnák a rokonokra írt pályázatok lehetőségét. A miniszterelnök közölte: nem ellenzi az elképzelést.

2015. május 26. 17:58

Schiffer András arra volt kíváncsi az Országgyűlés keddi ülésén, hogy Orbán Viktor hogyan ítéli meg azokat az állami és önkormányzati pályázatokat, amelyek a kiírásának jellemzően csak egy cég felel meg, és az az egy véletlenül állami vagy önkormányzati vezető rokonáé.

Orbán Viktor válaszában kifejtette, senkit nem érhet sem előny, sem hátrány a családi kapcsolatai miatt, ahogyan politikai nézetei miatt sem. Elmondta, ő maga már idejében utasítást adott arra, hogy aki rá vagy bármely kormánytagra hivatkozik állami cégeknél, azt zavarják el. 

Az LMP társelnöke ezután konkretizálta kérdését: támogatja-e a kormányfő az ellenzéki párt azon javaslatait, mely a visszaélésgyanús eseteket jogszabályi szinten zárná ki. A miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy amennyiben az államháztartási törvény közelgő módosítása során az LMP ilyen irányú módosító javaslatot terjeszt elő, azt ő nem fogja ellenezni. 

 

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pál Pusztai
2015. május 27. 17:37
Viktor ecsém! Az alaptörvény a munkatörvénykönyve, a trafikok,Közgép,Tiborc,Mészáros ,felcsúti stadion, a kaszinók mind megér egyenként 5 év fegyházat.Az összesen:40 év lájtosan. Az egyéb bűncselekményeket nagyvonalúan elengedjük. A gombnyomogató tettestársak megúszhatják a felével. Az összeharácsolt vagyonodat megtarthatod mert szeretjük a gyerekeket. A cellában remélem egy kigyúrt kipihent cigány elítélt lesz a társad.
kukagyerek
2015. május 27. 11:19
"Orbán: Aki rám hivatkozik egy állami cégnél, azt el kell zavarni" .............................. Hát, nem is szoktak a csókosok rád hivatkozni! Ennek más mechanikája van. Vezírem, csak hülyítsd a birkáidat tovább! (Szinte bolondulnak érte!)
kuwiq
2015. május 27. 09:10
mintha nem tudná, hogy működnek ezek a dolgok...
kuwiq
2015. május 27. 08:42
Azért ez egy nagyon erős mondat volt, amit nem egy helyen harsány röhögés követett: "Orbán Viktor válaszában kifejtette, senkit nem érhet sem előny, sem hátrány a családi kapcsolatai miatt, ahogyan politikai nézetei miatt sem. Elmondta, ő maga már idejében utasítást adott arra, hogy aki rá vagy bármely kormánytagra hivatkozik állami cégeknél, azt zavarják el. " A pályázatelbírálóknak is szólhatna pl. Meg a "bajtársainak", akik épp az elitcserén dolgoznak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!