Két ELTE-karon elmarad a gólyatábor

2015. június 29. 09:41

Sem az ELTE jogi, sem a tanítóképző kara nem szervez idén gólyatábort a frissen felvett elsőéves hallgatóknak. A többi kar gólyatábora megújul: a programokat előre be kell jelenteni, a táborokban pszichológusok is részt vesznek.

2015. június 29. 09:41

Az ELTE a korábban több gólyatáborában történt nemi erőszak nyilvánosságra kerülése miatt megújította gólyatáborait. Ennek jegyében a gólyatábori program tartalmi elemeinek meghatározása és lebonyolítása a hallgatói önkormányzat feladata és felelőssége. A részletes programtervet és a közreműködő személyeket azonban az adott kar vezetésének előzetesen jóvá kell hagynia, amiért felelősséget is vállal.

A programok terv szerinti megvalósításáért, valamint a táborhoz kapcsolódó kommunikációért, az ELTE etikai normáinak betartásáért és betartatásáért a hallgatói önkormányzat felel. Az egységes szabályozás szerint a gólyatábori programokban nem szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek keretében a résztvevők alkoholt fogyasztanak, vagy amelyek szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak. A felsőoktatási törvény közeljövőben várható módosításának megfelelően a gólyatáborok szervezéséért és a biztonságért az egyetem alkalmazásában álló főszervező személyesen felel majd.

A gólyatáborok és orientációs napok szervezésére már az idei nyártól szabályzat vonatkozik, amely részletesen kitér a felelősségi viszonyokra, a programok tartalmi megkötéseire, valamint a szervezési, lebonyolítási feladatokra. A szabályzat szerint fokozott figyelmet kell fordítani valamennyi résztvevő testi épségének, egészségének megóvására, emberi méltóságának, önrendelkezési jogának tiszteletben tartására.

Éppen ezért a hallgatói önkormányzat idén érzékenyítő tréninget szervez a gólyatáborok szervezői számára. A leendő elsőéves hallgatókkal közvetlenül kapcsolatban álló mentorok, seniorok, animátorok előzetes képzése kiterjed a váratlan helyzetek kezeléséhez szükséges kompetenciák, valamint az empátia erősítésére is. Idén a gólyatáborokban is biztosított lesz a pszichológus tanácsadás.

Az ELTE Jogi és Tanítóképző kara nem szervez idén gólyatábort.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!