Bors: Már villany sincs az MSZP székházában

2015. június 29. 10:44

A Bors szerint a villanyt és a gázt is kikötötték a szocialisták Jókai utcai székházából, melyen nem tud túladni a párt. Az MSZP országos vezetése jelenleg a Képviselői Irodaház frakcióirodáiból működik, a Jókai utcai székházban dolgozók jelentős részét kirúgták. A párt cáfolta az értesüléseket: szerintük az igazi gázbotrány a Fidesznél van.

2015. június 29. 10:44

Nem tud túladni az MSZP a Jókai utcai székházán, melyet egymilliárd-százmillió forintos jelzáloghitel terhel. A párt az ott dolgozók jelentős részét kirúgta, az országos vezetés jelenelg a Jászai Mari téri frakcióirodából működik. A Bors szerint már a villanyt és a gázt is kikötötték az épületben.

A bútorok jelentős részét elszállították, a többire kiterjed a svájcifrank-alapú jelzálog, amelyet 2007-ben vett fel a párt. A lap szerint jelenleg egymilliárd-háromszázmillió forintért árulják az ingatlant, de az érdeklődők csak az összeg felét fizetnék érte.

Frissítés:

Az MSZP közleményben reagált a Bors értesüléseire:

Jön a nyár, jönnek a bulvárlapok álhírei. A Bors megalapozatlanul azt írja, hogy az MSZP Jókai utcai székházában már nincs se gáz, se villany, és csak egy portás üldögél az üres épületben. Ezzel szemben az igazság az, hogy az MSZP vezető testületei rendszeresen üléseznek az MSZP Jókai utcai székházában, sajtótájékoztatók, politikai rendezvények zajlanak az épületben. Az eseményekről tudósító sajtó munkatársai is láthatják, hogy a székház működik, minden ehhez kapcsolódó közműszolgáltatással együtt.

Az igazi gázbotrányt nem az MSZP-nél, hanem a Fidesznél kell keresni. Ugyanis a Fidesznek van a legnagyobb gáztartozása: az a 150 milliárd forint, amit a fideszes offshore-cégek 4 éven át az olcsó gáz drágításával a magyar emberektől elloptak. Az olcsón behozott gázt drágán adták tovább, s ezzel 10 százalékos gázár-csökkentést elloptak a magyar emberektől! Vajon a Fidesz mikor adja vissza az embereknek ezt a pénzt? Magyarország számára ez az igazi gázkérdés.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2015. június 29. 15:58
Pedig utáltos szociknál annyi világosság volt amennyit egy 25W-os égő adott.Fejekben volt is van is,lesz is sötétség.Kunhalmiék mostmár tudom,azért járnak a fidesz székházhoz ripacskodni mert ott legalább némi fény vetűl rájuk,mig süt a nap.
silvester
2015. június 29. 14:25
Soteteknek sotetben a helye.Kar,hogy nem sotetzarkaban.
írmag
2015. június 29. 14:17
Elvtársak énekeljétek el a Reálmadridot, az Internacionálét, és a Dinamokijevet, valamelyik csak használ. Utána kéthetes néma vigyázzállás, főhajtással.
sersem4
2015. június 29. 14:12
Ezér nem akarnak ezek Paksot se,meg gázt az oroszoktól... Tudják,ha visszajönnének,akkor gyertyafényes,tábortüzes romantika jönne...,mármint a magyaroknak,mert ők lépnének a kasszával,mint kunbéla 19-ben...ohne gáz,villany...csak a gémeskút maradna,meg a nagy kommunista délibáb a bevándorlóktól hemzsegő magyar rónán...na meg az adóság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!