Tállai: Önkéntes lesz az autóhitelek forintosítása

2015. július 27. 16:24

Az önkéntesség és az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz az autóhitelek forintosítására irányuló programban – mondta Tállai András államtitkár, hozzátéve, hogy a megoldás kidolgázásánál figyelemmel lesznek az MNB és a Bankszövetség véleményére, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött megállapodásra.

2015. július 27. 16:24

A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A tájékoztatón kiderült, hogy a minisztérium már elkészítette erre vonatkozó javaslatát, és az egyik soron következő ülésén fogja tárgyalni a kormány, a további részleteket azt követően ismertetik.

Tállai András kiemelte: a megoldás keresése során szem előtt tartja a kormány, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodást ne szegjék meg, valamint, hogy egy olyan, írásban rögzített megállapodás szülessen, amelyet a Magyar Bankszövetség is elfogad. A Magyar Nemzeti Bank részvételére szintén számít a kormány – tette hozzá. Kérdésre elmondta, hogy a lízingszerződésekre is kiterjed majd a készülő jogszabály.

Tállai András az autó- és fogyasztási hitelesekkel kapcsolatban elmondta: 200 ezer embert, szerződést érint ez a probléma, a szóban forgó hitel nagysága pedig meghaladja a 300 milliárd forintot. Az érintettek közül 30 ezer embernek jelzáloghitele is van, ráadásul több 10 ezren vannak olyanok, akiknek autó- és fogyasztási hitelük is van, vagyis érzékeny problémáról van szó.

Azon ügyfelek élhetnek a majdani megoldással, akik ezt maguk is szeretnék, vagyis önkéntes alapon történik a belépés – fejtette ki az államtitkár. Tállai emlékeztetett arra, hogy amikor a jelzáloghitelek forintosításakor a bankok többsége az autóhiteleseknek is felajánlotta a forintosítást, akkor az ügyfelek jelentős része nem élt ezzel. Úgy vélte, ezért fontos, hogy olyan jogszabály szülessen, amely mind a pénzügyi vállalkozásokat, bankokat, mind pedig az ügyfeleket ösztönzi a forintosítás vállalására. 

A politikus elmondta: a kormány bízik abban, hogy ezen probléma megoldásában is működik majd a „magyar modell”. 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. július 28. 12:25
Ez az a faszkalap, akinek a faluja 400miskát kapott a focira, aztán kihullottak szépen a harmadosztályba? És egyéb nyalánkságok is tartoznak hozzá, ömlik a mocsok a csávó szájából, meg a közpénz a zsebébe.
Laibach
2015. július 27. 22:15
Most nézem a hírtv-n,lehet h nav elnök lesz ez a jóember? Na akkor nem tévedtem h nagy embör lesz.
Jancsipapa
2015. július 27. 18:54
" A kormány szándéka, hogy segítsen a gépjármű-devizahiteleseknek, valamint a fogyasztási hiteleseknek, és ennek során az önkéntesség, illetve az ösztönzés kiemelt fontosságú lesz " – Ugye ,hogy fel bírta olvasni .Ez a Tállai határozottan fejlődik .
Anti Komcsi
2015. július 27. 17:36
Nem volt kötelező autót venni! Nem volt kötelező devizahitelt felvenni! Unjuk a nyavalygást!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!