Eljárás indult Gyurcsány ellen tiltott határátlépés miatt

2015. szeptember 05. 21:08

Szabálytalanul lépte át szombaton a magyar-szerb határt Gyurcsány Ferenc Röszkén, a DK elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy szabálysértési eljárás indul ellene. Az országgyűlési képviselő az ügyben lemondott mentelmi jogáról.

2015. szeptember 05. 21:08

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szabálytalanul lépte át szombaton a magyar-szerb határt. A DK elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy szabálysértési eljárás indul ellene és hogy az ügyben lemondott mentelmi jogáról. Az ellenzéki politikus azt mondta, azért ment át a zöldhatáron keresztül szerb területre, hogy beszéljen az ott várakozó migránsokkal, akiknek fő problémája, hogy Magyarországon ujjlenyomatot kell adniuk. Erre a görög hatóságok nem kötelezték őket, pedig az is uniós tagország. Magyarország megfontolhatná – ha már úgyis annyi uniós szabályt nem tart be –, hogy ezt a kérdést nagyvonalúbban kezeli – tette hozzá.

Fő a bizalom!

Gyurcsány Ferenc szerint a legfontosabb feladat a menekültek és a magyar állam közötti bizalmi viszony helyreállítása lenne; a migránsok nem akarják magukat alávetni a regisztrációnak, nem mernek bemenni a menekülttáborokba. A politikus kifejtette, információval kellene ellátni az érkezőket, mert indokolatlan félelmek is élnek bennük. A rémhírek eloszlatására alkalmasak lennének a menekültügyi eljárást és a táborokat bemutató szóróanyagok, amelyek előállításának költsége elhanyagolható a kerítésépítéshez képest – mondta. A politikus – aki a határ magyar oldalán is beszélgetett a migránsokkal – hangsúlyozta, a menekültkérdés megoldásához nemzetközi összefogásra lenne szükség. A kormánynak szövetségeseket kellene keresnie a megoldáshoz, elsősorban Németországgal kellene egyetértésre jutni.

Összesen 250 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2015. szeptember 06. 11:30
Csürhe. http://www.liveleak.com/view?i=a72_1441482662
áfonya
2015. szeptember 06. 11:10
Ferkó próbálta bizonyítani hogy rá a törvények nem vonatkoznak ,fölötte áll ,.Nem csak a magyar népen gázol át lejáratja hanem törvényeket se veszi semmibe.Még mindig mögötte a kommunista eu vezérek biróságon a régi kádári figurák
pepi
2015. szeptember 06. 10:54
Igaza van Ferinek! Még a böszmében is több emberség szorult, mint a felfuvalkodott felcsúti kisgömbőcbe.
Peter8811
2015. szeptember 06. 09:16
Gyurcsány szírt játszott, vagy szart?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!