Jöhet az egy hónapos önkéntes alapkiképzés és a nemzetőrség

2016. január 14. 12:06

Simicskó István a Magyar Hírlapnak adott interjújában közölte: egy elképzelés szerint a tizennyolcadik évüket betöltött fiataloknak egy hónapos önkéntes alapkiképzésre biztosítana lehetőséget a honvédség, ami akár pluszpontokat is jelenthet a továbbtanulásban. A program részleteit elkezdték kidolgozni, és tervezik egy területvédelmi jellegű nemzetőrség felállítását is. Ezzel kapcsolatban utalt a Magyar Gárdára.

2016. január 14. 12:06

Az is felvetődött, hogy a tizennyolcadik esztendőt betöltött fiatalok önkéntes alapon egy hónapos alapkiképzés keretében vehessenek részt a haza védelmében. Ennek a részleteit már elkezdtük kidolgozni” – közölte Simicskó István a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A miniszter azt is elmondta, a jelentkezők a lakóhelyükhöz legközelebbi laktanyában teljesíthetnék a szolgálatot, amely pluszpontokat is is jelenthetne számukra a továbbtanulás során. Az alapkiképzés után dönthetnek úgy is, hogy maradnak a Magyar Honvédség kötelékében – fejezte ki reményét Simicskó.

A politikus továbbra sem tett le arról a már évek óta szorgalmazott újításról, hogy az Egyesült Államokban működő Nemzeti Gárdához hasonló, területvédelmi elvű nemzetőrség álljon fel a hazai önkéntes rendszerben. „Az ember alapvetően territoriális lény, aki a saját faluját, földjét, családját, szeretteit jelentősebb elszántsággal és elánnal képes védeni” – indokolta az elképzelést, amiben ugyancsak fontos szerepet szánnak a fiataloknak. „Ha tudom, hogy biztonságban van az otthonom, a hazám, mert mások is figyelnek rá, akkor ezt a törődést én is megadom másnak” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Simicskó ezzel összefüggésben utalt a Magyar Gárdára is: „Ha valahol nincs rend, ott előbb-utóbb feltűnnek a szinte kizárólag pártpolitikai alapon létrejött-létrejövő gárdák és védelmi formációk, amelyek a hamis biztonság tudatával kecsegtetnek, és nem egyszer az alapvetően jó szándékú, tisztességes embereket is félrevezethetik.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csender
2016. január 14. 16:54
==Jöhet az egy hónapos önkéntes alapkiképzés és a nemzetőrség== Kellene már egy honvédelmi (hadügy) miniszter. 60 éve senkijankók ülnek abban a székben.
tango47
2016. január 14. 16:49
Egy hónap sajnos nem csinál nyarat. Anno a hadsereg a fiatalok számára bár nagyon utálatos dolog volt, mégis olyasmit adott sokaknak, amik társadalmi lénnyé neveltek arra addig képtelen egyedeket is. Sajnos manapság, ahogy elnézem, kevés fiatalember lesz fizikailag alkalmas erre a kiképzésre, mert sok közülük a legkisebb terhelést sem bírná (vasággyal együtt 40 kiló ehhez kevés!). A másik véglet, akik minden percüket testépítéssel töltik - ott viszont a szellemiekkel lenne szerintem probléma. Legjobb lenne, ha egy appal ezt is okos-telefonon lehetne elintézni :)
radical
2016. január 14. 15:51
A nagyokos Fideszesek megint évekkel le vannak maradva a Jobbik mögött! Már a 2010-es programjukban benne volt nyugodtan ellehet olvasni! Ebből is látszik hogy kinek a pártérdek a fontos kinek pedig a nemzet... Akkor miért nem támogatta a Fidesz? A Magyar Gárda pedig jóval többet ért mint bármilyen fideszes langyos törvényjavaslat!
3M..
2016. január 14. 14:55
A Magyar Gárda a magyar nemzet lelkiismerete! Ők a Nemzet gerince! Soha méltatlanul nem bántak senkivel. A koholmányt amit szórtak rájuk, méltósággal, és emelt fővel viselték. Hajdúhadházon amikor a cigánybűnözés elviselhetetlen mértéket öltött, a lakosság csak bennük bízott. Amikor ők megjelentek, nyugalom és bizakodás beköltözött az ott élők mindennapjaiba. Az öregek, emelték a kalapjukat jelenlétükkor. Nincs még egy szervezet Magyarországon amely ekkor a közbizalmat vívott ki magának az átlagpolgár szemében. A Magyar Gárda megbecsülést, és teljes körű támogatást érdemel. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!