Az NVI előtt éjszakáznak szerdáig a szocialisták

2016. április 05. 20:56

Az MSZP a Nemzeti Választási Iroda épületének reggeli nyitásáig az Alkotmány utcában virraszt, készülve arra, hogy ismét meg akarja akadályozni őket valaki a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási kezdeményezésük leadásában.

2016. április 05. 20:56

„Éppen hat hete volt a Fekete Kedd, amikor verőemberek akadályoztak meg egy magyar állampolgárt abban, hogy jogait érvényesítse” – mondta Lukács Zoltán szocialista politikus. Az MSZP alelnöke bírálta a „magyar állam erre hivatott szerveit”, amiért a tucatszám tett feljelentések ellenére szinte semmit sem tesznek ebben az ügyben, és felszólította őket, hogy tegyenek érdemi lépéseket a nyomozásban.

Segítséget is adott ehhez, elmondta, hogy a visszaélésnek mely időpontban milyen bizonyítékai láthatóak az Nemzeti Választási Iroda által a rendőrség rendelkezésére bocsátott videofelvételeken, és részletezte, hogy az eredményes nyomozás érdekében mit kéne tenniük a hatóságoknak. A politikus hozzátette, hogy a magyar sajtó három nap alatt felderítette, hogy mi történt az ominózus keddi napon, a rendőrségnek viszont ez a mai napig nem sikerült. Ha bárki azt gondolja, hogy ezt az ügyet el lehet sumákolni, tévedésben van, jelentette ki Lukács Zoltán, aki arról is tájékoztatott, hogy politikusok és aktivisták tegnap óta együtt állnak őrt az NVI előtt, hogy az esetleges újabb szabálytalanságoktól megvédjék az újabb népszavazás-versenyfutás résztvevőit.

„Arra készülünk, hogy itt újra megjelenhetnek kopasz urak. Nem hiszünk már a hivataloknak, de azok a barátaink, akik itt egész éjszaka őrködnek, természetesen nem várják meg, hogy a hivatal intézkedjen, hogy hasonló események előforduljanak, hanem mi magunk fogjuk a hatóság segítségét kéri” fogalmazott Nyakó István volt MSZP-s országgyűlési képviselő kedden az NVI épülete előtti sajtótájékoztatóján.

A 444 közben megírta, hogy az NVI épületében áthelyezték a népszavazási kezdeményezések hitelesítésére szolgáló blokkolóórát, ami eddig az előtérben állt. Hétfő óta az NVI belső udvarában található meg az egy sárga-fekete szalaggal kirakott kör közepén álló objektum. A sárga-fekete zónán belüli részre a Kúria döntésének nyilvánosságra kerüléséig nem lehetne bemenni.

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2016. április 06. 17:14
feketekedd. anyám. és ezért vki komoly pénzt kapott. csoda hogy a pedagógusok tüntetnek? :-)
luga
2016. április 06. 08:58
Majd várom, hogy ha eljutnak az aláírásokig, mikor mondják, hogy most egy rövid időre "felfüggesztik" az aláírások gyűjtését. Vagy "megállítják". Nem le- hanem meg. Volt már ilyen.
Csigorin
2016. április 06. 08:53
Most azt kene csinalni, hogy ha egy alairasgyujto iven van legalabb egy ervenytelen alairas, akkor az egesz iv ervenytelen.
Port Kennedy(Ausztralia)
2016. április 06. 08:45
Helyezkedjetek el kényelmesen mondjuk vívóállásba a regisztráló kütyü előtt. Türelmesen várjátok a startjelet, addig nem beszél, nem mocorog, nem szuszog, nem eszik/iszik, csak vár, vár,vár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!