Eddig ötvenezer aláírás gyűlt össze a „lopásgátló” népszavazáshoz

2016. április 02. 15:13

Négy nap alatt már ötvenezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni a baloldali ellenzék által kezdeményezett „lopásgátló” népszavazásokra – jelentette be Kész Zoltán független parlamenti képviselő, aki az állami cégekre vonatkozó kétmilliós bérplafonról kezdeményezett népszavazást, míg a szocialisták az állami földek eladása miatt akarnak népszavazást.

2016. április 02. 15:13

Az első négy napban ötvenezer aláírást sikerült összegyűjteni a „lopásgátló” népszavazáshoz – jelentette be Kész Zoltán független parlamenti képviselő az MSZP által szervezett demonstráción a Bibó Szakkollégium előtt. Kész elmondta, hogy kezdeményezését már hetvenkét civil szervezet is támogatja. Szerinte ez is azt mutatja, hogy az országnak elege van az „Orbán-Habony-rezsimből és a szkinhed-kormányból, az urizálásból és az arroganciából”.

Kész és a szocialisták még kedden jelentették be, hogy közösen gyűjtik össze a két-kétszázezer aláírást a kezdeményezéseikhez. Kész Zoltáné arról szól, hogy kétmilliós bérplafont vezessenek be az állami cégeknél, a szocialisták pedig az állami földek eladása miatt kezdeményeztek népszavazást.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a flashmobnak meghirdetett eseményen a Bibó Szakkollégium kerítésére felállva azt mondta: a demokrata nem fél, ugyanis félni a hatalomnak kell. „Ha elvesz valamit a néptől, azt a jogot, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak” – hangsúlyozta.

A párt elnökhelyettese, Gőgös Zoltán arra számít, hogy kezdeményezésük akár milliókat elvihet az urnákhoz. Erre szükségük is lesz, ugyanis a népszavazás érvényességéhez az kell, hogy a választójogosultak több mint fele leszavazzon.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2016. április 03. 15:40
Ha ekkora pofával dumál az ellenzék, ideje meghosszabbitani a felcsúti kisvasútat Mátészalkáig!
őshonos
2016. április 03. 13:28
Azért azt el kell ismerni,hogy itt van pártfegyelem!!!Mind az összes szavazójuk aláírta.
siculus
2016. április 03. 12:03
SebajTóbiás,Gőgős,Kész!szép kis társaság!
kukagyerek
2016. április 03. 07:20
Tolvajok harca! (Tolvajok ellen.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!