Ellenzéki pártok: Kármentés a népszavazási törvény módosítási javaslata

2016. április 13. 16:37

Szerdán volt a parlamenti vitája a népszavazási törvény módosítási javaslatának, mely szerint nem csak az a kezdeményezés kap engedélyt aláírásgyűjtésre, amelyet először adtak be, hanem mindegyik kérelmező gyűjthet aláírást hitelesített papírokon. Abból a kezdeményezésből lesz népszavazás, amelyhez először gyűlik össze a 200 000 aláírás. Az ellenzék előremutatónak, de nem elégségesnek ítélte meg a kormány által kezdeményezett módosítást.

2016. április 13. 16:37

A KDNP támogatja a kormány által benyújtott módosítást, mely szerint hasonló témájú kérdés mindaddig benyújtható legyen, amíg egy kezdeményező 200 ezer támogató aláírását a választási bizottság el nem fogadja. 

A Jobbik logisztikai nehézségektől és állami nyomtatási üzletektől tart a hivatalos íveken gyűjthető aláírások kapcsán. Dúró Dóra nehezményezte, hogy az NVI elnöke már 2015 nyarán kezdeményezett változásokat, de fél évig nem történt semmi. Az előterjesztésből hiányolta a többi között a kampányfinanszírozást vagy a választási bizottság tagjainak jogállását érintő változtatásokat, és kijelentette: az LMP sokkal jobb javaslatot tett le az asztalra, mint a minisztérium, amely előterjesztésével csak politikai kármentést végez.

Az LMP szerint még az NVI elnökének javaslatait sem vette figyelembe maradéktalanul a kormányjavaslat. Schiffer András kijelentette: már az aláírásgyűjtés alatt sem kellene lehetőséget biztosítani a kormánynak vagy az államfőnek a „trükközésre”, arra, hogy népszavazást hirdessenek. Hozzáfűzte: a javaslat csak akkor felehet meg az alkotmányossági követelményeknek, ha a moratórium kihirdetésével szemben lehetőség lesz jogorvoslatra.  

A jelenlegi szabályokat indokolatlanul szigorúnak ítélte a helyi népszavazások esetében, és a népi kezdeményezés intézményének visszaállítását is szorgalmazta. Bírálta a kormányoldalt, amiért szerinte független szakértőként is pártaktivistákat küldött kilenc évre a Nemzeti Választási Bizottságba, ezért mandátumukat négy évre csökkentené az LMP.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. április 13. 19:11
Olyan törvényt szeretnék, ami lehetővé teszi, hogy arról is lehessen szavazni: rendezzen-e olimpiát Budapest, és legyen-e újabb 5 hektár múzeum a Városligetben.
bookmark
2016. április 13. 17:57
Majd a gyakorlatban meglátjuk, hogy fog működni. Ha jól értem, valaki kitalálja mondjuk, hogy legyen referendum arról, hogy csak tarka tehenek tejéből lehessen csak pudingot csinálni. Erre még másik 5-en is beadják, és kezdenek ők is aláírást gyűjteni. Az esély arra, hogy a 6- ból bármelyiknek összejön a szükséges aláírás nagyon kicsi, főleg ha ugyanazzal a tartalommal akarnak népszavazást. Ha jól látom az ellenzék megint micsodán szúrta magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!