MSZP: Nem hiszünk a Fidesznek

2016. április 13. 15:16

Az MSZP nem hisz a Fidesznek, ezért gyűjti tovább az aláírásokat a vasárnapi boltzárról tervezett népszavazáshoz – közölte Tóbiás József pártelnök.

2016. április 13. 15:16

Azért gyűjt aláírásokat a vasárnapi boltzárról kezdeményezett népszavazáshoz is az MSZP, mert nem hisz a Fidesznek – mondta Tóbiás József, a párt elnöke az egyik budapesti aláírásgyűjtő ponton, a Nyugati téri aluljáróban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, azzal, hogy a fideszes többségű Országgyűlés kedden visszavonta az erre vonatkozó törvényt, „valójában azt a lehetőséget vették el, hogy a nép mondja ki, nincs szüksége a vasárnapi boltzárra”. 

Azzal, hogy ők maguk vonták vissza, fenntartják a kezdeményezés jogát, azt, hogy a fideszes többség megváltoztassa ezt a törvényt – jelentette ki. Felidézte: több kormánytag és Kósa Lajos frakcióvezető is kiállt a vasárnapi boltzár mellett, ezért kell az MSZP-nek aláírásokat gyűjtenie, hogy „eszébe lehessen juttatni a miniszterelnöknek”, hogy a társadalom többsége szabadon akar dönteni a saját hétvégéjéről.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
twist
2016. április 14. 06:41
Adatbázist gyüjtenek, nem a boltbezárás érdekli őket. Jellemző szélhámosság.
Bokros Birka
2016. április 13. 19:57
Magából indul ki a MASZOP-MOSZAD. törvényben biztosított Áfa csökkentés, még meg nem nyerték a választás aztán tojtak a törvényre és átírták.
hátakkor
2016. április 13. 17:49
"MSZP: Nem hiszünk a Fidesznek" Akkor hallgass a szívedre, szavazz a FIDESZ-re! ha Tóbiást le nem veszik a nyáron, neki is jobb így, meg még pár milliónak.
pemete jakab
2016. április 13. 17:14
"MSZP: Nem hiszünk a Fidesznek" Azt hiszem, erre nincs szükség. A Fidesznek vakon hisz még úgy 2 millió. Igaz, a többi párt híve is meglehetősen vaksi. Nem is értem, minek a fény ebben az országban, ha ennyi a vak. Különösen, hogy egyéb fogyatékossággal is rendelkeznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!