Újra benyújtja a jegybanktörvényt a Fidesz, Matolcsy fizetését dupláznák

2016. április 06. 17:52

Az Alkotmánybíróság visszadobta a jegybanktörvényt az MNB alapítványai miatt, most azonban újra megpróbálkozik vele a Fidesz – írja a Világgazdaság. Az alapítványok gazdálkodásának titkosítása kikerülhet a javaslatból, így csak az MNB-vezetők fizetésének, illetve a jegybanki tisztségviselők tiszteletdíjának az emelése marad bent.

2016. április 06. 17:52

Átdolgozza a jegybanktörvény módosítását a Fidesz, és az Alkotmánybíróság állásfoglalásának megfelelő formában újra beterjeszti – nyilatkozta Bánki Erik, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese a Világgazdaságnak. A lap szerint ez azt jelentheti, hogy az MNB alapítványainak gazdálkodására vonatkozó, Alkotmánybíróság által elkaszált részek kikerülnek a javaslatból, így az MNB-vezetők, illetve a jegybanki tisztségviselők – a monetáris tanács és a felügyelőbizottság tagjai – tiszteletdíjának emelése marad bent.

A jegybankelnök a jelenlegi szabályok szerint a magyar bruttó átlag tízszeresét kapja, így nagyjából havi 2,5 milliót visz haza – írja az Index. Az Alkotmánybíróság által elkaszált javaslat ezt a duplájára emelte volna. A Világgazdaság szerint két okból is indokoltnak tekinthető az MNB-vezetők havi bérének emelése: Matolcsynál csak négy kollégája keres kevesebbet az EU-ban, illetve a kormány ez évtől emelte 5 millióra a pénzügyi szektorban tevékenykedő gazdasági társaságok vezetőinek havi bérplafonját.

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. április 07. 13:14
Tiszteletdíj mi? Nem is a munkájukért kapnak közpénzt, hanem csak mert valakik "tisztelik" őket?
Tintamin
2016. április 07. 11:21
Kurvára leszarom, mennyit keres az MNB főnöke, a legszánalmasabb duma volt, amikor ezt lenyeste a fidesz. A nagyobb baj, hogy ezek hetente 100milliárdokat talicskáznak haza, olyan szinten rendezkedtek be lopásra, hogy a szocik óvodások voltak ezekhez képest.
Mindjárt
2016. április 07. 10:28
Minden valamire való zsideszbolsi tudja, hogy amikor a felcsúti cigány és bandája lop az jó dolog. Nem tudják miért de tudják :D
kukagyerek
2016. április 07. 08:57
Szemét fidesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!