Böhmermann-ügy: Erdoğan újabb német médiaszemélyiséget citál bíróság elé

2016. május 09. 20:10

Erdoğan török államfő bírósági eljárást indított Németországban az Axel Springer médiatársaság vezetője ellen, amiért kiállt az őt becsmérlő gúnyvers szerzője, Jan Böhmermann mellett, jelentette be hétfőn a politikust németországi sajtójogi ügyekben képviselő ügyvéd.

2016. május 09. 20:10

Erdoğan úgynevezett tiltó végzés elrendelését kéri a kölni tartományi bíróságtól az Axel Springer igazgatótanácsának elnöke, Mathias Döpfner ellen, közölte Ralf Höcker. Hozzátette, hogy ha a bíróság nem tiltja el Mathias Döpfnert Jan Böhmermann támogatásától, azt tanácsolja majd a török államfőnek, hogy fellebbezzen.

Ez volt a baja Erdoğannak

Recep Tayyip Erdoğan egy áprilisban megjelentetett nyílt levél miatt fordult bírósághoz, amelyben Mathias Döpfner azt írta, hogy Jan Böhmermann verse jól sikerült munka és jót nevetett rajta, a felháborodást pedig nem érti, hiszen műalkotásról van szó, amely természetéből adódóan szabad, és a vélemény, a művészet és a szatíra németországi szabadságának hagyományai alapján nem lehet eléggé tiszteletlen és sértő ahhoz, hogy bárki is kifogásolja. A vers miatt azonban politikai válság alakult ki Németországban, és kiderült, hogy más mércével mérnek, ha egy török vezető politikus a szatíra célpontja. Ez a menekültválság miatt történt, és azt jelzi, hogy a német kormány aláveti magát a török elnöknek, fejtette ki az Axel Springer vezetője Szolidaritás Jan Böhmermannal! című írásában, amelyben hangsúlyozta, hogy azonosul a vers minden szavával, és vállalja az ebből fakadó jogi következményeket.

Recep Tayyip Erdoğan ügyvédje tájékoztatása szerint azzal érvel a bíróság előtt, hogy az őt egyebek között kecskével háló törökként ábrázoló gúnyvers sérti a méltóságát, az emberi méltóság védelme pedig a német alaptörvény szerint a vélemény, a művészet és a sajtó szabadsága felett áll.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paro
2016. május 10. 15:32
Erdogan akciói teljesen jók, függetlenül attól, hogy igaza van-e.Leleplezik az emberijogizmusba belenárcult Nyugat képmutatását, a kettős beszédet, kettős mércét.
wtf?
2016. május 10. 15:31
könyörgöm valaki lője már le ezt a paprikajancsit,mégcsak nem is török és nem is született muszlim,görög és zsidó felmenőktől származik,görög az anyanyelve,valami 6 éves koráig nem is tudott törökül,a görög politikusok kezdetben örömködtek,hogy "ő közülünk való".Égeti a tisztes török embereket az identitás-kompenzációjával.
pollip
2016. május 10. 15:31
Na Merkel, itt a feladat. Kiderül, Merkel hajalandó-e úgy ugrálni, ahogy Erdogán füttyent neki.
hartnesz
2016. május 10. 15:31
Nincs mese! Az EUnak meg kell tanulnia megvédenie saját magát! Jelenleg az EU bohócai török bohócoktól várnák ezt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!