Rogán feljelenti Portikot

2016. június 22. 11:59

Hamis tanúzásért feljelenti Portik Tamást Rogán Antalt, miután előbbi a múlt heti tanúvallomásában azt mondta: ismeri a fideszes minisztert, sőt: személyesen is adott át neki mintegy 10 millió forintnyi eurót, hogy Rogán közreműködjön egy belvárosi ingatlan áron aluli megvételében. A gyakorlatban azonban a feljelentést egyelőre nem tudja megtenni a politikus, csak azt követően, ha befejeződött a Juhász Péter elleni polgári pere.

2016. június 22. 11:59

Nem hagyja annyiban Rogán Antal Portik Tamás múlt heti tanúvallomását, amelyben az alvilági leszámolásokkal vádolt férfi egyebek mellett azt állította a fideszes politikusról: nem csak hogy személyesen ismeri őt, hanem előfordult, hogy maga adott át 10 millió forintnak megfelelő eurót neki. Rogán Antal ügyvédje tanácsára hamis tanúzásért feljelenti Portikot – írja a Magyar Nemzet.

Erre azonban csak azután kerülhet sor, hogy befejeződött a Juhász Péter ellen indított polgári per – mondta el az ügyvéd a lapnak. Rogán egyébként azért perelte be Juhászt, mert az azt állította róla, hogy „bűnözőkkel üzletelt”. Ennek kapcsán indítványozta Juhász, hogy hallgassák meg Portikot az ügyben. Erre múlt héten került sor, és bár Rogánnak is ott kellett volna lennie, a politikus hivatalos elfoglaltságra hivatkozva nem ment el, így nem tudták őt szembesíteni Portikkal. Ezen a tanúmeghallgatáson állította azt Portik, ami miatt Rogán most fel akarja őt jelenteni.

A fideszes politikus tervezett lépése egyébként válasz arra, hogy Juhász Péter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: azzal, hogy Rogán hamis tanúzásért nem jelenti fel Portikot, gyakorlatilag elismeri állításai igazát.

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VerdbenekhyKeményFarkas
2016. június 22. 16:29
Semmi baj! Tóni majd hoz két szavahihető tanút, akik látták, amint Portik nem találkozott a Tónival és nem adott át neki pénzt! Még azt is látták, hogy mennyit nem adott át!
pollip
2016. június 22. 15:32
Rogán jól teszi. Portik megígért valamit az mszp-nek, azt teljesíti.
Pinter68
2016. június 22. 15:18
Eléggé sokáig gondolkodott a Tóni, amíg "visszaemlékezett" rá, hogy mégsem fogadott el pénzt a Portiktól! Én nagyjából 1 perc alatt el tudnám dönteni, hogy kaptam-e valakitől 10 milliót vagy sem és be kell-e perelnem az illetőt hamis tanúzásért vagy sem. Biztos eddig tartott, amíg visszanézte a noteszében és rájött, hogy a Portiktól momentán pont nem fogadott el kenőpénzt. Lol
El Duderino
2016. június 22. 15:06
Benne vagytok mind, a patkó bal csúcsától a jobb csúcsáig. Giliszták. Kullancsok. Tetvek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!