Gyurcsány szerint a népszavazás nem a menekültügyről szól

2016. szeptember 13. 19:40

Ami történik, az nagyon csúnya történelmi és politikai játék annak érdekében, hogy a hatalom megingassa Magyarországot abban a hitében, hogy a helyére érkezett akkor, amikor részese lett az európai együttműködésnek – mondta Gyurcsány Ferenc kedden Salgótarjánban. A DK elnöke szerint az október 2-ai népszavazás nem a menekültügyről szól.

2016. szeptember 13. 19:40

Teljesen nyilvánvaló, hogy az október 2-ai népszavazás nem a menekültügyről szól – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Salgótarjánban, egy lakossági fórumon. Gyurcsány Ferenc azt mondta, ami történik, az nagyon csúnya történelmi és politikai játék annak érdekében, hogy a hatalom megingassa Magyarországot abban a hitében, hogy a helyére érkezett akkor, amikor részese lett az európai együttműködésnek.

Gyurcsány: Európa legkeresztényietlenebb miniszterelnökével és kormányával rendelkezünk

A politikus „önmagában is ellentmondásnak” nevezte, hogy az a kormány, amely szerint Magyarország erős, azt akarja, hogy „féljünk attól, ha esetleg pár család ideköltözne”. Különösen hamis ez annak a kormánynak a szájából, amely egyébként lehetővé tette, hogy aki befizet 350 ezer eurót, az családjával idejöhet; mára nagyjából 16 ezer ember érkezett meg így – mondta. Hogy a csudában van az, hogy ha jönnek pénzes emberek Kínától Iránig, az arab térségen keresztül, ők jöhetnek, ők nem fenyegetnek, nem iszlamizálnak bennünket, ha jönnek a háború elől menekülő földönfutók, azokkal baj van? – tette fel a kérdést.

Európa legkeresztényietlenebb miniszterelnökével és kormányával rendelkezünk – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a József Attila Művelődési és Konferencia Központban tartott fórumon, mintegy háromszáz ember előtt.

A DK azt javasolja valamennyi választónak, hogy maradjon otthon

A volt kormányfő hangsúlyozta: a DK azt javasolja valamennyi választónak, hogy maradjon otthon október 2-án. Mint mondta, ez a nap bizonyos értelemben hatalmas lehetőség annak a Magyarországnak, amelyik úgy gondolja, hogy elég volt ebből a hatéves országdúlásból. Orbán megadta nekünk a lehetőséget, hogy vereséget mérjünk rá; ha egy miniszterelnök legfőbb politikájában népszavazást kezdeményez a saját törvényei szerint, és érvénytelen lesz a népszavazás, az politikai vereség. Ha nem vesznek részt 4 millió 100 ezren, akkor elbukott. 2006 óta ez lenne az alkalom, hogy egy országos megmérettetésen vereséget mérjünk rá – fejtette ki. 

Szólt arról is, hogy az országot járva azt tapasztalja, „nincs nagyon feltüzelt kampányhangulat”, egy hétfői felmérés szerint pedig nincs meg a többség. Gyurcsány Ferenc Salgótarjánban hazugságnak, „vérlázítónak, alávalóságnak” nevezte a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalását, amelyben Orbán Viktor azt mondta, ha az ország visszautasítja a migránsokat, akkor Brüsszel a baloldali városokkal állapodik meg, Zuglóban, Szegeden és Salgótarjánban osztják szét a menekülteket.

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2016. szeptember 14. 09:10
Ha a liberálisok elleneznék a kvótát, akkor nem szenvednének nagy arculcsapást a magyar nép többségétől. Egyébként a népszavazás nem Orbán megerősítéséről szól, hanem a liberálisok marginizálódásáról, sőt magukat zárják karanténba. Gyurcsány egyébként jól képviseli a liberálisok akaratát. Ellenben az MSZP ostoba vezetői nem képviselik a saját szimpatizánsaikat és ennek az árát 2018-ban fizetik meg.Gyurcsány pedig röhög a markába, így le fogja gyűrni az MSZP-t.
formaegy
2016. szeptember 14. 08:43
Gyurcsány! Miért is szaladgálsz hetente Brüsszelbe? (nem is olyan rég hetente szaladgáltál Putyinhoz) Nézzük csak, mire képes a Dk, és az LMP! "Soros György... két magyar európai parlamenti képviselőt, a DK-s Niedermüller Pétert és az LMP-s Meszerics Tamást nevesíti...„megbízható szövetségeseknek"" Az LMP-s Meszerics Tamás: Európának az eddiginél akár tízszer ennyi menekülttel is boldogulnia kellene. Emellett az LMP képviselője szükségesnek ítélte az uniós migránskvótát és olyan szolidáris európai felelősségvállalást sürgetett, amiben mindenki részt vesz. ... "...sőt büszke vagyok arra, hogy a zöld képviselőcsoport több mint felével együtt szereplek ezen a bizonyos listán" A Soros György szövetségeseként említett mindkét politikus baloldali, ráadásul bevallottan támogatja “az Európai Unió által erőltetett kényszerbetelepítéssel kapcsolatos kvótát”. A Dk, és a LMP egymás fenekében lógva Soros pénzéért árulják el az országot! Nem csoda, ha Schiffer otthagyta ezt a trágyadombot! Elmentek ti a jó büdös francba! Hazaáruló mocskok!
MZ/X
2016. szeptember 14. 08:17
Gyurcsótány szerint az erdélyi magyar az 22 millió román...
Orange79
2016. szeptember 14. 07:24
Igaza van Ferinek, valóban nem a menekültekről szól a dolog, olyanok gyakorlatilag alig vannak, irányított és szervezett népvándoroltatás és rasszkeveredés zajlik ami tényleg politikai, hatalmi játszma. Természetesen a szokásos ostoba, balfasz, hazug stílusában igyekszik ezt rákenni a kormányra és OV-ra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!