Orbán: Hétfőn kerül az Országgyűlés elé az alaptörvény-módosítás

2016. október 09. 12:51

Úgy érzem, hogy szép szöveget alkottunk. Ez javára válik a magyar alkotmánynak és egyértelműen kifejezi az emberek akaratát – mondta Orbán Viktor, mikor bejelentette: ő maga nyújtja be hétfőn a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. A miniszterelnök a Kossuth Rádió vasárnapi műsorában azt is közölte: a módosítás szövege az EU jogrendjén belül marad.

2016. október 09. 12:51

Hétfőn nyújtja be a miniszterelnök a kvótareferendummal összefüggő alaptörvény-módosítást az Országgyűlésnek. Erről Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva beszélt. Elmondta azt is: minden parlamenti képviselő támogatására számít azon módosításhoz, amely egyértelműen kimondja, Magyarországra idegen népességet nem lehet betelepíteni.

A szombat délután rögzített interjúban Orbán Viktor elmondta, a módosítás azt is tartalmazza: akkor szerezhet jogot valaki arra, hogy Magyarországon éljen, ha egyedi kérelmét a magyar parlament által meghatározott jogszabályi rendben elbírálták. Hozzátette: tehát nincsen sem csoportos, sem egyéni betelepítés.

Az ország népessége a magyar nemzet alkotmányos identitásához tartozik 

A kormányfő közölte, a módosítás azt is kimondja, hogy az államforma, az államberendezkedés, az ország területe és népessége a magyar nemzet alkotmányos identitásához tartozik, és ezt semmilyen külső jogszabály nem módosíthatja, nem írhatja felül. Elmondta, az alkotmánymódosítás nem változtatja meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkáját, a most fennálló jogi helyzetet erősíti meg, és azzal, hogy bekerül az alkotmányba, nem lehetséges, hogy Brüsszel módosíthassa.

„Úgy érzem, hogy szép szöveget alkottunk. Ez javára válik a magyar alkotmánynak és egyértelműen kifejezi az emberek akaratát” –fogalmazott Orbán Viktor. A módosítás szövege – közölte – „belül marad” az EU jogrendjén, és azt el is küldték már az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek.

A miniszterelnök szerint a parlamenti döntés „rásegítést” jelent, mert a referendumon a választópolgárok nem voltak elegen, hogy közjogi érvénnyel ruházzák fel a népszavazást. Jelezte, azt tartja helyesnek, hogy miniszterelnökként ő nyújtsa be az alaptörvény-módosítást, kellő súlyt akar adni ezzel is a népakaratnak.

Orbán minden parlamenti képviselő támogatására számít

Arra kérdésre, számít-e a Jobbik támogatására a parlamenti szavazáskor, Orbán Viktor közölte, minden parlamenti képviselő támogatására számít, ugyanis nem őt kell támogatni. „Ha engem kellene támogatni, azt hiszem, hogy nem számíthatnék rájuk”, legalábbis ezt érzékelte a legutóbbi parlamenti vitákból – tette hozzá. „Szerencsére itt nem is a miniszterelnökről, nem rólam van szó”, hanem 3,3 millió ember akaratáról, és azt már minden parlamenti képviselő – pártállástól függetlenül – bátran támogathatja, legyen MSZP-s, független vagy éppen jobbikos – mondta.

A népszavazás külföldi hozadékáról Orbán Viktor azt mondta, a francia választás egyik esélyese, Nicolas Sarkozy bejelentette, ha megválasztják, népszavazást fog kiírni bevándorlási kérdésekről, a családegyesítésről és a gyanús bevándorlók internálásának ügyéről. „Úgy látom tehát, hogy demokratizálódik Európa, egyre több ország ismeri föl, hogy olyan fontos kérdésben, mint a bevándorlás, nem vállalhatják a politikai vezetők a nép jóváhagyása nélkül a döntéseket” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán szerint ha Juncker betartotta volna az unió szabályait, nem lett volna szükség népszavazásra

Orbán Viktor szerint ha Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a testület vezetői betartották volna az unió szabályait, nem lett volna szükség népszavazásra Magyarországon. Ezt azzal magyarázta, hogy a miniszterelnökökből álló Európai Tanács kétszer is úgy döntött, nem támogatja a kötelező kvótát, a bizottság azonban ezzel ellentétes jogszabályalkotásba kezdett. Kitért arra, hogy október 13-án összeül Brüsszelben a belügyminisztereket tömörítő Belügyi Tanács, amelynek napirendjéről le akarják vetetni a bizottság kvótajavaslatát, mert az ellentétes a miniszterelnökök döntésével. Október 13-án és a két héttel később következő brüsszeli csúcson a sarkunkra kell állni – fogalmazott.

„A terroristákat más államok hívták be az EU-ba”

Arra a kérdésre, hogy a Magyarországon tartózkodó terroristák és a SIM-kártyák ügyében fogalmazott-e meg kritikát a hatóságokkal szemben, Orbán Viktor elmondta, ezeket az embereket más államok hívták be az EU-ba, Magyarország területén csak átrohantak, amíg lehetett, de aztán az ország – közös európai megoldás hiányában – lezárta a határát, kerítést épített és megállította őket. Onnantól kezdve – folytatta –, hogy a magyar határ légmentesen zár, Magyarország felelőssége, hogy ezek az emberek ne jussanak keresztül a határon. Hozzátette: ami előtte történt, azt nem Magyarország idézte elő, ezért nem is az ország felelőssége.

Az anonim SIM-kártyákkal kapcsolatban a miniszterelnök szerint fel kell tenni azt a kérdést, lehet-e Magyarországon úgy telefonkártyákat használni, hogy azoknak nemzetbiztonsági célból történő megfigyelése lehetetlen. Erről egyenesen és nyíltan kell beszélni és a parlamentnek dönteni –közölte.

A következő időszak feladatai között említette a többi között a gazdasági év lezárását, a versenyképesség javítását. Orbán Viktor közölte, valamilyen megállapodásra lesz szükség a kormányzat és a magángazdaság szereplői között, hogy az egész ország versenyképességét javíthassák. Szólt arról is, hogy az ország felminősítése az államadósság kezelésében is kinyitott új lehetőségeket. Hozzátette: továbbra is feladatának tekinti a bürokráciacsökkentést.

(MTI)

Összesen 233 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. október 10. 16:28
Egy ervenytelen nepszavazas a hulyesegrol kello felhatalmazas a granittomb ujrafaragasahoz. Rohognek, ha ez a szar nem velunk tortenne. Monty Python Magyar Cirkusz eloben.
kukagyerek
2016. október 10. 12:21
Vigyázni mert a mutyis kaméleonok megint át akarják verni a magyar népet! De hát mit lehet ezektől várni? Fisz-birkák olvasgassatok! "A magyar egy irigy, gyűlölködő, lusta, saját kertjébe sz@ró, rasszista nemzet - Áder szövegírójának írói vénáját örökölte kislánya is" Forrás: https://kuruc.info/r/7/164727/
kitiltott
2016. október 10. 10:17
Az Europol legújab jelentése szerint legkevesebb 5000 dzsihadista tért vissza IS kiképzése után Európába. És kijelentette hogy Európa Sorsa az Iszlám állam kezében van. Jelenleg még Magyarország sorsa még Magyarország kezében van. A teljes magyar és nemzetközi baloldal Soros György és a mögötte álló pénzügyi hatalmak ezt szeretnék megszüntetni És Magyarországot is oda szeretnék adni koncnak az iszlám államnak. A teljes magyar baloldal soha senki által meg nem szavazott magát még el tartani sem tudó az általuk szidott magyar államon a magyar adófizetők pénzén a magyar adófizetőket ócsárló baloldal Gyurcsánnyal az élen gyengíteni szeretné a magyar nemzetet annyira hogy fel is áldozná mindezt az Egyesült nemzetek nélküli Európa oltárán. Hiába tiltakoznak most ezerrel hogy nem így van Lehet hogy ezt a most bosszúsan kockásingben járók sem akarják, lehet hogy cselekedeteik Csak kicsinyes személyes bosszúvágyon alakulnak De ezt fogják elérni vele. Ha kisstílű érdekeikért a gyerekeiket unokáikat maguk előtt tolva a kockás inges pedagógusokon keresztül megroppantják Európa sok népe által irigyelt magyar nemzetét féltő kormányát és annak nagyon határozott és elszánt miniszterelnökét akkor ezzel ezt az egyet fogjak elérni. Semmi mást . Ettől még a választani akaró nép 75%a nem fogja magát szembe köpni és egyből baloldalra szavazni. Akkor a migránsokban érdekelt európai -amerikai-izraeli politikai oldal ismét vércseként veti magát a magyar koncra. Mi magyarok ismerjük legjobban Europában milyen az amikor 150 évig az iszlám uralkodik az europaikulturán most is erre készülnek csak örökre. Az iszlám megirigyelte Európa szépségét tisztaságát Értékeit és eredményeit amit az európai kultúra hozott létre És őrzött meg és amelyet egy két évig még talán látunk. Aztán vége. Már most lasszóval fogják az eddig ezerrel utazgató európai buszos városnézős turista utakra jelentkezőket. Az emberek nem mernek utazni csak olyan országban érzik jól magukat ahová nem engedtek be Magukat igazolni sem tudó 'iszlám zsákbamacskákat". Ne tévesszen meg senkit az ártatlan gyerek vagy kamasz szempár amikor 4 éves gyerekeket képeznek ki lefejezésre vagy 14 éves gyerekeket tanítanak meg 9-10 éves gyereklányok megerőszakolására. Ezeknek az ártatlan gyerekszemek egyrészének és a velük érkezett huszon éves kiképzett katonáknak feladatuk és céljuk van Ezenkívül van még és elkötelezettségük az iszlám és a tanitóik iránt. Sajnos nincs messze az igazságtól az aki sok ezer trójai falovat lát a sok millió muszlim között Akik most tanítják rettegni Európát hamarosan uralni fogják Csak egyet felejtenek el. Európa attól Európa hogy európai kultúrájú emberek ragaszkodnak a rendhez és tisztasághoz. Európai kultúrát csak európai gondolkodású és angol WC t is használó ember tud fenntartani. Az angol WC nélküli Európa már nem Európa hanem valami más
noMores
2016. október 10. 09:34
Ez a viktor egy gyava, fos alak. Talan 10 eve adott utoljara olyan interjut, amikor nem mikrofonallvany kerdezett tole. Egy beszari pocs, egy frusztralt ripacs. Gyurcsannyal kezet foghat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!