Orbán: Átláthatóság kell a közéletbe

2017. január 13. 08:27

A magyar embereknek joguk van tudniuk a közélet szereplőiről, hogy kik ők, és honnan kapják a pénzüket – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban pénteken. A miniszterelnök a civil szervezetekkel kapcsolatban elmondta: olyan világban élünk, ahol a befolyásolási kísérletek minden országban, minden ország részéről állandósultak.

2017. január 13. 08:27

Orbán Viktor miniszterelnök szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – a civil szervezetekre vonatkozó kérdésre – kifejtette: olyan világban élünk, ahol a befolyásolási kísérletek gyakoriak minden országban és majdnem minden ország részéről.

A legfontosabb szerinte, hogy minden magyar állampolgár tudhassa minden közéleti szereplőről, hogy kicsoda, honnan – külföldről vagy Magyarországról - kapja a pénzét, és ha külföldről, támasztanak-e vele szemben elvárást. „Átláthatóságot akarunk” –jelentette ki Orbán Viktor.

Két nagy csatára készül

A miniszterelnök két nagy csatára számít az idén Brüsszellel: az egyik migrációs, a másik gazdaságszervezési kérdésekben várható. A kormányfő kijelentette: meg kell akadályozni azokat a brüsszeli kísérleteket, amelyek a migrációval kapcsolatos nemzeti hatáskörök elvonását célozzák. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy a kormány döntött az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról, amivel „nyíltan szembemegyünk” az Európai Unióval.

A másik „csatáról” azt mondta, Brüsszel egyre jobban bele akar szólni gazdaságszervezési kérdésekbe, például energiaárakba, adókba, bérekbe. Szerinte azonban el kell érni, hogy ez ne történhessen így.

(MTI)

Összesen 366 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2017. január 15. 10:42
Feladja magát orbán?
áfonya
2017. január 14. 11:14
A migránsok ezután "nem mászkálhatnak szabadon Magyarország területén" Az idegenrendészeti őrizet visszaállításával is az a kormány célja, hogy a magyar emberek biztonságát a lehető legnagyobb mértékben megerősítse - erről beszélt Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken Budapesten újságíróknak.
áfonya
2017. január 14. 11:12
Álhírekkel bujtogatnak migránsokat, hogy elinduljanak a magyar határ felé Civil szervezeteknek a magyar határ kinyitásáról szóló dezinformáció miatt egyre több bevándorló indul meg Belgrádból Magyarország felé - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója .
áfonya
2017. január 14. 11:05
Nagyon helyes a szigorítás! Idén súlyosbodhat a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás, ezért a kormány az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról döntött. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a benyújtott menedékkérelem elbírálásáig senki nem mozoghat szabadon Magyarország területén. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a benyújtott menedékkérelem elbírálásáig senki nem mozoghat szabadon Magyarország területén. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a magyar kormány által bevezetett szigorításnak uniós szinten is el kellene terjednie.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!