Kivezetik az FHB-t a tőzsdéről

2017. május 23. 11:38

A részvényesek akár a hétfői záróárfolyamnál akár 20 százalékkal is magasabb összegeket kaphatnak.

2017. május 23. 11:38

Nyilvános vételi ajánlatot tesznek a szövetkezeti hitelintézetek az FHB Jelzálogbank részvényeire – derül ki a jelzálog-hitelintézetnek a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közzétett tájékoztatásából. Az FHB közleményében a Takarékbank tájékoztatására hivatkozva ismerteti: május 22-én hatályba lépett a Takarékbank és a társaság további huszonegy, a szövetkezeti hitelintézeti integrációhoz tartozó részvényese között létrejött úgynevezett összehangolási megállapodás. E megállapodás alapján a résztvevők a tőkepiaci törvény szerint összehangoltan eljáró személyeknek minősülnek, ezáltal nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettségük keletkezett az FHB Jelzálogbank által kibocsátott, nem az összehangoltan eljáró személyek tulajdonában levő részvényekre – írja az FHB.

A Takarékbank április 26-án megtartott közgyűlési határozatai szerint a részvényesek egyetértettek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjának stratégiai céljaként azzal, hogy a társaság és az integráció hitelintézet tagjai az FHB Jelzálogbank 100 százalékos tulajdonosai legyenek. Egyetértettek azzal is, hogy amennyiben előállnak a nyilvános, kötelező vételi ajánlat törvényben írt feltételei, a társaság az FHB Jelzálogbank-tulajdonos szövetkezeti hitelintézetek nevében eljárjon, és az ehhez szükséges eljárásokat kezdeményezze, beleértve ebbe a szükséges megállapodások megkötését, valamint azt, hogy a megállapodás terjedjen ki a kiszorítási eljárásra, továbbá az FHB Jelzálogbank tőzsdei kivezetésére is - derül ki a Takarékbank honlapján közzétett közgyűlési határozatokból. A közgyűlés egyben felhatalmazta a Takarékbank igazgatóságát az ennek végrehajtásához szükséges eljárások lebonyolítására és a megállapodások megkötésére.

Az FHB 2016-ban 333,391 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 6,532 milliárd forint adózás utáni veszteséget könyvelt el, a nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámoló szerint 593,404 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 15,502 milliárd forint vesztesége volt. Idén az első negyedévet már 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta az  FHB bankcsoport, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt.

Az FHB áprilisban megtartott közgyűlése módosította az FHB Jelzálogbank alapszabályát. Az FHB az alapszabály preambuluma szerint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) tagjaként és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) részvényeseként a működési engedélyében foglaltak szerint, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló törvényben meghatározott szövetkezeti hitelintézetként tevékenykedik. Az integrációs szervezet, a Takarékbank és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában megállapított szövetkezeti hitelintézetek - így az FHB is - valamint társaságok összevont felügyelet alá tartoznak. 

Az FHB Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a hétfői kereskedést 533 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a 100 forint névértékű részvények legmagasabb árfolyama 728 forint, a legalacsonyabb 385 forint volt.

Jól  járhatnak a részvényesek

A Portfolio.hu számítása szerint  640 forintos vételárat kell felkínálniuk a többi részvényes számára a takarékszövetkezeti integráció ajánlattevő tagjainak, ami a hétfői 533 forintos záróárfolyamnál 20%-kal magasabb. Közel ennyit nyerhet a Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonában lévő KZF Vagyonkezelő is, amely több mint egy hónapja szállt be az FHB-ba.

Ugyanakkor a portál szerint a fenti számítás nem veszi figyelembe, hogy az egyes részvénysorozatok más-más névértékkel és szavazi joggal bírnak, ugyanis a tőkepiaci törvény ilyen különbséget nem tesz. Ha viszont ezt is figyelembe veszik, akkor az egy részvényre jutó saját tőke jóval alacsonyabb az említett 640 forintnál, így az 527 forintos határ „lép életbe”. Így lehetséges, hogy az ügyben a jóváhagyóként eljáró felügyelet dönt majd.

(MTI / Portfolo)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. május 23. 16:48
Sima ügy. Még egy faszomöccse felcsuti gázszerelő is érti.
noMores
2017. május 23. 15:50
Eljen Meszaros!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!