Paks 2: a Kúria sem hitelesítette az LMP népszavazási kérdését

2017. június 27. 18:52

A Kúria szerint sem hitelesíthető az LMP-nek a paksi bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdése, mert a bíróság szerint nemzetközi szerződést érint, tehát nem lehet népszavazást tartani róla. Az LMP nem adja fel a harcot.

2017. június 27. 18:52

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 18-án tagadta meg a Ferenczi István, az LMP országos elnökségi tagja által benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését. A kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy új atomerőművi blokk csak akkor kaphasson létesítési engedélyt, ha az azzal együttesen számított magyarországi teljes villamosenergia-termelő kapacitás legalább egyharmada megújuló energiaforrás hasznosításával működik?

Az NVB többsége az elutasításnál arra hivatkozott, hogy a kérdés nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget érint, ebben pedig nem lehet népszavazást tartani az alaptörvény szerint. Emellett a bizottság szerint megtévesztő is a kérdés, mert a népszavazás eredménye csak három évig kötelező az Országgyűlésre. 

A Kúria kedden elbírálta az NVB határozata ellen benyújtott jogorvoslatot és helybenhagyta a hitelesítést megtagadó döntést. Mint az MTI-nek írták, a bíróság egyetértett az NVB álláspontjával abban, hogy a kérdés nemzetközi szerződésbe ütközése miatt tiltott tárgykört érint. A Kúria ugyanakkor azt is megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a választópolgári egyértelműség követelményének. Mindezek miatt helybenhagyták az NVB hitelesítést megtagadó döntését. A döntés jogerős.

Az LMP az Alaptörvényt hibáztatja

Az LMP szerint a Fideszen múlik, hogy lesz-e népszavazás a paksi bővítésről – írta a párt két társelnöke kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében, a Kúria döntésére reagálva. Szél Bernadett és Hadházy Ákos kifejtette: a Kúria az Alaptörvény alapján tudja meghozni a döntéseit. A jelenlegi Alaptörvényt a Fidesz fogadta el, és „rakott bele szándékosan olyan részeket, amelyekkel meg tudja akadályozni a paksi népszavazást” – tették hozzá.

Az LMP nem adja fel a harcot, a párt szerint ugyanis a magyar emberek maguk is népszavazást akarnak, és semelyik kormány nem mehet szembe hosszútávon a nép akaratával – írták az ellenzéki párt vezetői.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. június 27. 23:54
Nem lepődtem meg. Bár tény, hogy eléggé idióta kérdések voltak.
Mich
2017. június 27. 22:54
a Kúria nem hitelesítette az LMP 123. népszavazási kérdését sem... Szeles Berni és a többi szélhámozó meg megy a diliházba...
Strassnoff Ignác
2017. június 27. 21:33
A bősi erőműnél nem számított a nemzetközi szerződés? Amúgy bármit erőlködnek, a Paks 2-őt keresztülviszik mindenképp. Túl nagy a haszon, nem bírnak neki ellenállni. Főleg most, hogy az olimpia biznisz ugrott.
bagoj
2017. június 27. 20:31
Ideje lenne a feljelentősdi meg a népszavazással való játszadozásnak véget vetni. Nincs hét,hogy a Széll képviselő-asszony valakit vagy valamit ne jelentene fel, de ez megy mindenhol. Privátszemély népszavazási kérelme első fokon száz millió Forint befizetése után. Másodfokon annak duplája. Magánvádas feljelentés aktakezelési előleg egymillió. Ha elutasította a bíróság, elment a pénz is. Bírósághoz fordulni, annak legyen meg az ára. Az Országházában pojácaként viselkedni, utána meg államköltségen a Kuriáig reklámpereket vinni. Na ennek is vége lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!