LMP: A kormány megalázóan keveset ad az iszapömlés károsultjainak

2017. július 02. 15:28

Megalázóan kevés kárpótlást ad az LMP-s Ungár Péter szerint a kormány a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. Az erre szánt 350 millió ugyanis pont annyi, amennyivel naponta drágulnak a vizes világbajnokság költségei.

2017. július 02. 15:28

Az LMP szerint a kormány megalázóan keveset ad a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. 

Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kabinet 350 millió forintot szán a hét éve történt tragédia károsultjainak megsegítésére, vagyis mindössze annyit, amennyivel a júliusi vizes világbajnokság költségei naponta drágultak az elmúlt időszakban.

A kabinet emellett nem számolt el a kárpótlásra fordított eddigi milliárdokról, valamint nem dolgozott ki megfelelő rendszert a kárpótlásra, így az csak egyéni perek és kormánydöntések útján valósulhat meg – fejtette ki.

Az LMP politikusa megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy a katasztrófát okozó társaság vezetői miért lehetnek még mindig szabadlábon. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormány a mai napig nem vonta le azokat a következtetéseket, amelyek megakadályozhatnának egy hasonló balesetet.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. július 03. 09:00
2milliardot adakozott az orszag. Ezek azt is elloptak.
Jason Bourne
2017. július 03. 07:20
Nem "a kormány" feladata, erre vannak a biztosítók. Amúgy a magyar állam fizetett eleget, fedezte pl. a helyreállítást, az iszap elhordását, mindezt közpénzből. Ezt kin fogja behajtani? A londoni leégett háznál sem értettem, hogy miért tüntettek Theresa May ellen? Mi köze volt hozzá?
Lanchaster
2017. július 03. 00:47
Szokásos LMP-s hasbara... Egy monstre per volt eddig, ami 2012-ben indult,és többszöri újrakezdés után 2016 januárjában jutott el az ítéletig. Mind a tizenöt vádlottját felmentették a halált okozó gondatlan közveszély okozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól első fokon a Veszprémi Törvényszék. Ami NEM azt jelenti, hogy nincs felelőse a tragédiának,hanem azt, hogy az első fokon eljáró bíróság szerint, nem azok voltak a személyes felelősök, akik a vádlottak padján ültek. Ezt az ítéletet idén februárban hatályon kívül helyezték, és veszprémi bíróság egy másik tanácsának meg kell ismételnie az eljárást. 2012, vagyis az első per megindulása óta, emiatt nem sikerült a Mal Zrt.-t kártérítésre kötelezni, mert nincs jogerős bírósági ítélet az egyértelmű felelősségük kimondásáról. A Mal Zrt ráadásul felszámolás alatt áll, így az egyéni polgári perekben eddig megítélt 280 milliós kártérítést IS a kormány vállalta magára, a 38 milliárdos helyreállítási költségeket IS a kormány vállalta magára, és most újabb 70 milliót fog kifizetni az azóta indított polgári perek nyerteseinek IS. Ugyanis a Mal Zrt NEM fizetett sem eddig, és valószínűleg nem fog fizetni ez után sem, még ha akarna sem. A bankszámláikat ugyanis a felszámoló biztos kezeli, aki meghatározott szabályok szerint fizethet bárkinek. Az LMP szerint akkor hagyni kellett volna a károsultakat még vagy 10 évig egy fillér nélkül, egy tengeri kígyó hosszúságú per végét kivárni? Esetleg noszogatnia kellett volna a kormánynak a bíróságot, hogy ne gatyázzanak az elsőfokú ítélettel 2016-ig? Netán reklamálni kellett volna, hogy miért nem sikerült az elsőfoknak felelősöket találni? Ja. Akkor most jogállam után üvöltene teleszájjal az LMP.
hátakkor
2017. július 02. 23:32
Adjon az LMP megalàzóan sokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!