Migrációkutató: A menekültkérdést Európán kívül kell megoldani

2017. július 26. 20:30

A Migrációkutató Intézet szerdán közreadott elemzése szerint az unión kívül kell rendezni a menekültkérdést. Rámutattak arra is, hogy Yves Bot főtanácsnok kvótaper kapcsán tett állásfoglalása szembemegy az eddigi felvetésekkel.

2017. július 26. 20:30

A Migrációkutató Intézet szerint az Európai Bíróság francia főtanácsnokának a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben szerdán publikált véleménye szembemegy az összes korábbi hasonló felvetéssel, és Yves Bot „egyértelműen az Európai Bizottság és az oldalán beavatkozó, migrációs szempontból fogadó, illetve az áthelyezésben érintett tagállamok oldalára állt” azzal, hogy a magyar és szlovák kereset elutasítását javasolja.

Az intézet közleményében, amelyet a Századvég Alapítvány juttatott el az MTI-hez, felidézték: a korábbi értékelések alapján több szakértő úgy nyilatkozott, hogy a magyar kereset akár sikeres is lehet, mivel a tanács döntése, elsősorban formai értelemben, meglehetősen bizonytalan alapokon áll. 

Mindezt még olyan szakértők is elismerték, akik egyébként nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország a kvótadöntés ellen szavazott, ahogy hangsúlyozták. Megjegyezték: a főtanácsnok véleménye ugyan nem jelent végleges döntést, a statisztikák azonban azt mutatják, hogy egy ilyen tartalmú vélemény után Magyarország szempontjából nem kedvezőek az előjelek.

Felidézték, hogy az Európai Bizottság 2015 májusában hozta nyilvánosságra az Európát érintő migrációs válsághelyzet kezelésére vonatkozó elképzeléseit. Az egyik legjelentősebb, a tagállamok széles körének ellenállását kiváltó javaslatot, amely lényegét tekintve az európai menedékkérők tagállamok közötti arányos elosztására vonatkozik, és amely a kezdeti önkéntes tagállami részvételtől a tagállamokat egyértelműen kötelező áthelyezési modell felé mozdult, 2015 szeptemberében fogadták el egy tanácsi határozat formájában: 120 ezer menedékkérelmező átvételét írták elő Olaszországból és Görögországból.

Magyarország 2015 decemberében megsemmisítési keresetet indított az Európai Unió Bírósága előtt a kötelező kvótákon alapuló relokációs határozat ellen. A tanács a határozatot minősített többséggel fogadta el, Magyarország nemmel szavazott. A bírósági eljárás megindításáról az Országgyűlés 2015 novemberében törvényt fogadott el, amelyben felszólította a kormányt a kereset benyújtására. A kabinet a keresetében tíz jogi érvet sorakoztatott fel a határozat semmissége mellett, ebből négy eljárási, öt tartalmi jellegű, végül egy másodlagos jogi érv kifejezetten Magyarország tekintetében állítja a határozat jogsértő voltát.

A tárgyalás május 10-én volt, a főtanácsnoki indítványt szerdán publikálták, és a bíróság várhatóan az ősszel hozza meg döntését az ügyben. Mind a tanács, mind a mellette beavatkozók, tehát az ellenérdekű felek egy része kiemelten kezelte a szolidaritás kérdését, amely álláspontjuk szerint a megtámadott határozatban megjelenő intézkedést kíván meg a tanácstól. Magyarország ezzel szemben jelezte, hogy a szolidaritás elve nem csupán a megtámadott határozatban foglalt szabályozási környezet által tud kiteljesülni, valamint a szolidaritás kifejezése nem mentesíti az uniós intézményeket az alól, hogy tiszteletben tartsák a szerződésekben foglalt kötelezettségeiket, ideértve egyebek mellett a megfelelő jogalap alkalmazását vagy a megfelelő eljárási szabályok tiszteletben tartását.

Hangsúlyozták: Magyarország álláspontja, hogy a jelenlegi migrációs helyzet megoldását nem képezheti semmilyen, automatizmuson alapuló elosztási mechanizmus. A migráció kiváltó okait az Európai Unión kívül kell kezelni, továbbá még inkább meg kell erősíteni a határellenőrzést. Ugyanakkor határozott a magyar álláspont abban, hogy az üldöztetés elől menekülőknek és a ténylegesen nemzetközi védelemre szorulóknak biztosítsák a nemzetközi védelmet – szögezték le.

Közölték, a főtanácsnokok a bíróság nem ítélkező tagjai, szerepük, hogy részletesen indokolt indítványt nyújtanak be a bíráknak, így segítve azok munkáját. A főtanácsnokok függetlenek, megfelelő jogi szakértelemmel. Kiemelték, hogy a főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, a testület azzal ellentétesen is határozhat, azonban az indítvány vitathatatlanul lényegesen befolyásolja a döntést.

Az Európai Bíróság főtanácsnoka 344 pontból álló, 120 oldalas indítványának végkövetkeztetései között azt javasolja a bíróságnak, hogy utasítsa el a tanácsi határozat megsemmisítése iránti kereseteket. Yves Bot szerint a formai magyar érvekkel ellentétben tartalmára tekintettel nem lehet jogalkotási aktusnak minősíteni a megtámadott relokációs határozatot. 

Másik érve értelmében nem ellentétes a határozat elfogadása az Európai Tanács 2015. júniusi következtetéseivel, amelyek szerint a tagállamoknak „konszenzus útján” kell dönteniük a nemzetközi védelemre szorulók elosztásáról „a tagállamok sajátos helyzetének figyelembevételével”, a következtetések ugyanis az áthelyezés egy másik projektjéhez kapcsolódnak.

Yves Bot szerint Magyarország érvelésével ellentétben a tanácsnak nem kellett volna újabb konzultációt folytatnia az Európai Parlamenttel, mivel a hivatkozott módosítások nem érintették a mechanizmus alapvető jellemzőit. „Az a tény tehát, hogy a mechanizmusból bizonyos országok kikerülnek, nem minősül jelentős kérdésnek” – állítja a főtanácsnok.

Yves Bot úgy érvel továbbá: a megtámadott határozat automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy enyhítsék a 2015 nyarán bekövetkezett migrációs válság után a görög és olasz menekültügyi rendszerekre nehezedő jelentős nyomást, és ezért alkalmas a kitűzött cél elérésére. A főtanácsnok álláspontja szerint a nem megfelelő hatékonyság oka egyebek mellett az is, hogy a relokációs határozatot egyes tagállamok, köztük Magyarország és Szlovákia, részlegesen vagy teljes mértékben nem hajtják végre.

„Ez az érvelés természetesen nincs figyelemmel arra, hogy elsősorban nem a relokációt ellenzők, hanem a relokációt elfogadók azok, akik nem hajtják végre a határozatot” – írták.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. július 27. 08:28
Halálos járványt Európába vérbajos az alábbi betegségeket betolakodók hurcolják be : Adenovirus-Konjunktivitis, Botulismus, Windpocken, Cholera, Kryptosporidiose, Denguefieber, Echinokokkose, enterohämorrhagischem E. coli, Giardiasis, Haemophilus influenzae, Hantavirus, Hepatitis, hemorrhagischem Fieber, HIV/AIDS, Lepra, Läuserückfallfieber, Malaria, Masern, Meningokokkeninfektionen, Meningoenzephalitis, Mumps, Paratyphus, Röteln, Ruhr, Syphilis, Mumps, Rubella, Shigellose, Trichinellose, Tuberkulose, Tularämie, Typhus und Keuchhusten.
áfonya
2017. július 27. 05:05
Európai bíróság együtt működik a brüsszeli háború bűnös kommunistákkal ,nyakunkra kényszeríti a betolakodó csürhét ,az euból azonnal kik kell lépni.
áfonya
2017. július 27. 05:02
Eus nemzetek mikor szólalnak már fel Brüsszelben diktátorok leváltása érdekében . Brüsszeli diktátorok szemébe mikor mondják elég volt . Brüsszelben mikor nevezik meg a háború bűnösöket,sok szó esik a betolakodókról de meg kéne nevezni azokat gyilkosokat akik az egész helyzetet kényszerítik. Európai nemzetek meddig tűrik .
noMores
2017. július 27. 03:02
"A Migrációkutató Intézet Magyarország legjelentősebb agytrösztje, a Századvég Alapítvány, valamint hazánk legsikeresebb közép- és felsőfokú elitképző intézménye, a Mathias Corvinus Collegium által közösen alapított tudományos műhelyként, 2015 szeptemberében kezdte meg működését." És itt meg is állhatunk: tulajdonképpen látszatszakmai szervezetről van szó, mint a CÖF a civil társadalomban...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!