Mégis jöhet a vitanap a devizahitelesekről

2017. október 18. 16:44

Az MSZP bojkottja ellenére mégis meglett a negyven aláírás, így megvalósulhat az LMP a devizahitelesekről tartandó parlamenti vitanapja. A párt beadványát DK-sok, Jobbikosok és független képviselők is aláírták.

2017. október 18. 16:44

Megszerezte a szükséges negyven képviselői aláírást az LMP az általa kezdeményezett vitanaphoz, amelyet a devizahitelesek ügyéről tartanának –jelentette be Hadházy Ákos társelnök szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta: kezdeményezésüket a Jobbik és független képviselők támogatták, míg a szocialisták, ahogy azt korábban bejelentették, nem adták aláírásukat ahhoz. Az MSZP ugyanis még múlt héten jelentette be, részleges parlamenti bojkottot hirdet, addig pedig inkább részországgyűléseken ismertetik elképzeléseiket a választókkal.

A politikus továbbra is szükségesnek tartotta a kérdés parlamenti megvitatását, kifogásolva, hogy Matolcsy György jegybankelnök nemrég „állítólagos” devizahitel-károsultakról beszélt, vagyis Hadházy Ákos szerint még a vezetők sem érzékelik a probléma súlyát. Reményt kívánnak kelteni a károsultakban ezzel, jelezve: már megvannak azok a döntések, amelyeket egy következő kormány megtenne értük. 

LMP-és és szocialista képviselők augusztusban egyszer már kezdeményeztek egy vitanapot a kilakoltatások megfékezéséért egy rendkívüli ülés keretében, ám az ülés a kormánypártiak távolmaradása miatt határozatképtelen volt, így annak napirendjét sem fogadták el.

(MTI)

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. október 19. 17:42
Hazugság, Jobbik a neved. Méltó tagjai lesztek/vagytok az Egyesült Ellenzéknek.
brekker
2017. október 19. 17:37
A Fidesz lecsökkentette a törlesztőrészleteket, forintosította a devizahiteleket. Aki akarja átválthatja a most már forint alapú hitelét alacsonyabb kamatozásúra. Ha a Jobbik féle mekkelekek lennének, már rég bedöntötték volna a forintot az "igazságosság nevében".
smarton
2017. október 19. 08:07
A devizahiteleseket valóban nem segítették meg. Ellentétben Romániával, ahol az eredeti árfolyamon számolták át a hitelt. Az iszonyú pénzekből, amik a költségvetésbe áramlanak, telhetett volna valami emberségesebbre is. Konkrétan tudok olyan esetet, hogy valaki felvett 7 milliót (mert NEM KAPOTT forint alapút), visszafizetett 5-öt és most tartozik az Erstének 17-tel. Vagy van, aki felvett 10 milliót és most 100-al tartozik. A bankok sosem hibáznak, szándékos megtévesztés volt az egész. Matematikusok számolnak keményen, és nem akar veszíteni egy petákot sem a jövőben. Forint alapú kölcsönhöz nem lehetett hozzájutni, ha mégis említették, csak elrettentésül, iszonyú kamattal.
OrangeOrder
2017. október 18. 22:50
Érdekes. 2010 előtt mit segítettek ezek a csótányok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!