Öt évre ítélték a rendőrökre támadó afgánt

2017. október 11. 11:59

Hivatalos személy elleni – fegyveresen elkövetett – erőszak és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Járásbíróság első fokon azt az afgán férfit, aki rendőrökre támadt tavaly nyáron.

2017. október 11. 11:59

Öt év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság szerdán első fokon egy afgán férfit, aki rendőrökre támadt tavaly nyáron.

A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni – fegyveresen elkövetett – erőszak és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Az afgán férfi négyéves ausztriai tartózkodás után tavaly úgy döntött, hogy hazatér szülőföldjére, de az ehhez szükséges hivatalos ügyintézést nem várta ki, illegálisan útnak indult, a magyar hatóságok pedig elfogták.

A rendőrök tavaly augusztus 26-án vitték át a vádlottat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szegedi épületébe. Az idegenrendészeti eljárással kapcsolatos ügyintézés elhúzódása miatt a férfi egyre agresszívabbá vált, majd megszerezte az őt lefogni próbáló rendőr fegyverét. A pisztolyt két kézzel fogva a mellkasához húzta úgy, hogy a fegyver csöve előre nézett. A rendőrök együttes erővel a földre vitték a férfit, a pisztoly visszaszerzése érdekében dulakodni kezdtek a vádlottal, aki eközben megharapta az egyik rendőr ujját. Végül a rendőröknek együttes erővel sikerült őt lefogniuk.

A vádlott arra hivatkozott, hogy öngyilkosságot akart elkövetni a pisztollyal, az őt megvizsgáló szakértők szerint azonban ezzel kapcsolatban ellentmondásokba keveredett. Megállapították, hogy a férfi pszichiátriai problémákkal küzd, de beszámítható. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett.

(MTIÖ

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. október 11. 13:20
Most meg miért hallgat a Helsinki Bizottság? Soros Gyurkát megértem, még csak most fordul a másik oldalára.
3M..
2017. október 11. 12:39
Öt évig az adófizetők pénzén etetni ezt a dezertőrt, nem túl kecsegtető. Keresse vissza ez a terrorista a ráfordított összeget és dolgozzon. Tanulja meg egy életre hogy milyen a magyarok Istene! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!