Változtatási tilalmat rendeltek el Újbuda egy részén

2017. október 19. 17:38

A Buda Gardens Feneketlen-tóhoz közeli területén tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni és meglévő építményt átalakítani is – közölte a XI. kerületi önkormányzat csütörtökön.

2017. október 19. 17:38

Változtatási tilalmat rendeltek el a Buda Gardens telkére Újbudán – közölte a XI. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a változtatási tilalom az újbudai polgárok érdekeit figyelembe vevő szabályozás elfogadásáig tart. Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester célja, hogy megtartsák a kerületrész zöldövezeti, lakóházas jellegét. Az önkormányzat szeretné elérni, hogy párbeszéd induljon a fejlesztő és az ott élők között a beruházásról – írták.

A változtatási tilalom a Feneketlen-tóhoz közeli, a Villányi út, a Dávid Ferenc utca, a Diószegi utca és a Tas vezér utca által határolt területre vonatkozik. A tilalom alá eső területen telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, illetve más építési hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani tilos. Ez garanciát jelent arra, hogy a lakók érdekeit figyelembe vevő építési szabályzat elfogadásáig ne induljanak el azzal ellentétes, visszafordíthatatlan folyamatok.

Az önkormányzat kitért arra is, hogy a Buda Gardens fejlesztésnek helyet adó területen érvényes szabályozást 2002-ben Molnár Gyula szocialista polgármester előterjesztésére fogadták el. „A hozzáértést nélkülöző előírás” nem tartalmaz a környező utcák forgalmát csillapító korlátozást, a tulajdonosoknak 50 százalékos beépítést engedélyez, akár 20 méteres magasságot is lehetővé téve – áll a közleményben. Jelenleg a fejlesztők 37 ezer négyzetméter irodát és kereskedelmi célú ingatlant emelhetnek a területen, csupán a 20 százalékos zöldterületi arányt kell betartaniuk, amelyet akár egy növényekkel fedett tető megépítésével is elérhetnének. Az önkormányzat 2002-ben elfogadott szabályozása és a fejlesztő tervei sem illeszkednek a terület építészeti jellegéhez. Problémát jelent az is, hogy az előzetes jogi szakvélemények szerint az önkormányzat kizárólag milliárdos nagyságrendű kártalanítás árán tudná megakadályozni a terület beépítését, erre pedig nincsenek sem a jogi, sem költségvetési lehetőségei – közölte az újbudai önkormányzat.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2017. október 20. 06:53
Garancsi oligarcha mit szól ehhez?
noMores
2017. október 19. 19:38
Kurvajo, ahogy a fideszesek latszolqg nyirjak egymast. Ha nem derul ki a mutyi, szavuk nem lenne... A magyaridok is megirta, hogy 4-5 milliardot bukott az allam egy fideszes javara? Kocsog ellenzeki sajto...
Gregorius
2017. október 19. 19:15
Bölcs dolog! Annyira kevés zöld van azon a részen, hogy vétek lenne beépíteni, bármennyire is jó helyen van.
Öreg
2017. október 19. 19:06
Íme ! Így kell/ene/ működni egy önkormányzatnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!