„Orbán Viktor a múlt, mi vagyunk a jövő” – tüntetést tartott a Jobbik

2017. december 15. 20:20

Demonstrációt tartott péntek este a Jobbik a Fidesz Lendvay utcai székházánál, hogy az ÁSZ által a pártra kiszabott 660 millió forintos büntetés nyomán „Orbán sötét diktatúrája ellen” tiltakozzon. A tüntetésen 1500-2000-en jelentek meg. Felszólalt Puzsér Róbert is, aki szerint „szürreális koalíciót” alkottak a demonstráción megjelentek.

2017. december 15. 20:20

Demonstrációt tartott péntek este a Jobbik a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Az Állami Számvevőszék múlt héten tiltott párttámogatást állapított meg a pártnál, mivel a piaci árnál olcsóbban kaptak meg plakáthelyeket, és 660 millió forintos büntetést szabott ki a Jobbikra. A párt szerint a döntés az ötvenes éveket idézi, a Fidesz így akarja ellehetleníteni az indulásukat a választásokon. Vona Gábor „Orbán sötét diktatúrája ellen” hirdetett fáklyás tüntetést a Fidesz-székház elé, a demonstráción az Index beszámolója szerint 1500-2000-en jelenhettek meg.

Juhász Péter, Fekete-Győr, Schiffer is ott volt

Korábban az LMP, a Momentum és az Együtt is jelezte, hogy részt vesz a tüntetésen, ami nem önmagában a Jobbik, hanem a demokrácia melletti kiállás részükről. A DK és az MSZP viszont elutasította a részvételt: a Gyurcsány Ferenc vezette párt nem kívánt közösködni a „kirekesztő, antiszemita, rasszista” Jobbikkal, míg a szocialisták azt mondták, nem tüntetnek lopott pénz mellett.

A demonstráción megjelent Juhász Péter, az Együtt elnöke, aki kijelentette: „nyilván elutasítom a Jobbik politikáját, de én a Fidesz ellenében jöttem. Pont azt kellene megérteni, hogy ami most velük történik, ugyanaz szokott történni a romákkal és a melegekkel, erről szólnak az emberi jogi tüntetések”. Megjelent Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és Soproni Tamás, a párt alelnöke, utóbbi kifejtette, hogy nem terveznek „komolyabban” együtt dolgozni a Jobbikkal, de „ügyek mentén” lehetséges az együttműködés. Részt vett a tüntetésen Matlák Gábor, a Magyar Liberális Párt tagja (ő jelezte, hogy magánemberként ment el a demonstrációra) és Schiffer András is.

Kovács Tamás kardvívó világbajnok szólalt fel először a tüntetésen, kifejtve: visszatért a Rákosi-rendszer, a kormány nem a népet szolgálja, hanem uralkodik azon. Szerinte Orbán Viktor leépítette a jogállamot, és intézményesítette a korrupciót. Eljött az idő a valódi rendszerváltásra 2018-ban – tette hozzá.

Nyikos László, az Állami Számvevőszék korábbi alelnöke elmondta: szégyelli, hogy tizenkét éven át az ÁSZ egyik vezetője volt, mert az elvesztette tisztességét. Nyikos úgy véli, rossz döntés volt az ÁSZ-ra bízni a pártok pénzügyi ellenőrzését. Bírálattal illette Domokos Lászlót, a szervezet vezetőjét, és tételesen felsorolta azokat a pontokat, amelyeket az ÁSZ megsértett a Jobbik elleni vizsgálat során. Szerinte gyáva Domokos, mivel nem mer kiállni a nyilvánosság elé, le kellene mondania.

A szkinhed, a cigány és a zsidó

Színpadra lépett Puzsér Róbert is, aki szerint „szürreális koalíciót” alkottak a demonstráción megjelentek, „összeáll a szkinhed, a cigány és a zsidó, hogy megmentsék a jogállamot”. Bírálta Vona Gábort, Heller Ágnest. Ugyanakkor szürreális koalíciónak minősítette a Fideszt is. Puzsér úgy véli, nekünk Bródy és Szörényi közös igazsága a hitünk, és csak a polgári összefogás buktathatja meg Orbánt, a tüntetést precedenst teremthet, kialakulhat egy nemzeti minimum a kormányfő ellen.

Ravasz László táblabíró a bíróságok leépítéséről beszélt. Utána Vona Gábor pártelnök lépett színpadra, aki köszönetet mondott azoknak, akik pénzt adományoztak a pártnak. Örömét fejezte ki a tömeg politikai sokszínűsége felett. Elmondta: a történelmünk nem bővelkedik a nagy összefogásokban, de amikor a szabadságunkat támadás éri, kiállunk egymásért. „Nem leszünk senkinek a rabszolgái, sem tatárnak, sem töröknek, sem orosznak nem voltunk, és nem leszünk Orbán rabszolgái sem” – fogalmazott. Szerinte Orbán módszeresen számolja fel a szabadságot, most ér el oda, hogy a pártokat is megszünteti.

A király derékig félmeztelen, mert belesüppedt a lopott pénzbe” – mondta. Úgy véli, a mai nap fordulópont, mert a 21. század megmutatta magát, együtt tüntet az LMP, a Momentum, sőt a Kisgazdapárt is a jobbikosokkal. „Orbán Viktor a múlt, mi vagyunk a jövő” – jelentette ki Vona, hozzátéve: nem szeretni, hanem elfogadni kell egymást, és lehetnek közös céljaink, a 21. század magyarság sorsfeladata pedig „megvédeni magunkat a külső és belső elnyomás ellen”. A pártelnököt reményét fejezte ki, hogy a tüntetés egy „történelmi lépés” a 21. század Magyarország felé.

A Szózat eléneklésével zárult a tüntetés, a demonstrálók békésen hazavonultak.

Összesen 493 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hajjaj
2017. december 16. 17:19
A tüntike végén közösen elénekelték a Hatikvát. https://www.youtube.com/watch?v=eJiimUhLuOQ
neven
2017. december 16. 16:14
A jobbiknak vége..elolvad, mint a tavaszi hó!!!!!!!!!!!!!!!!!!
antioxi
2017. december 16. 14:59
Baromi nagy kudarc volt ez a "giga" demonstráció Vonának/Simicskának. Vonának azonnal le kell mondani és átadni a helyét az igazi jobbikosoknak, Simicskát pedig elküldeni a p... csába. ui. Az újságírókkal és a bal-lib pártok képviselőivel együtt sem voltak nyolcszáznál többen a giga-partin.
peninsulavaldes
2017. december 16. 13:13
biztos hideg volt, plusz nincs kultusz, ami a fidesznél van
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!