Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.
Az Európai Bírósághoz fordult csütörtökön az Európai Bizottság (EB), a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat.
Két éve a tagállami miniszterek 120 ezer menedékkérő szétosztásáról döntöttek, hazánknak 1294 embert kellett volna befogadnia, Magyarország azonban nem hajtotta végre a döntést – idézi fel az Index. Két hónapja a magyar kormány már bukott az ügyben egy pert, akkor azonban felperes volt, a szlovákokkal együtt támadta meg a határozatot. A kormány szerint politikai döntés született, „megerőszakolták” az uniós jogot, és úgy vélekedett, a per bukása miatt nincs új kötelezettség, nem kell végrehajtani a határozatot.
Most a Magyarország elleni kötelezettszegési eljárás jutott bírósági szakaszba. A kormány várhatóan azzal érvel majd, hogy a 2015-ös határozat kimondja, hogy 2017. szeptember 26-ig kell alkalmazni azt, az Európai Bizottság viszont ezt úgy értelmezi, hogy a szeptember 26-ig érkezett meneddékkérőket továbbra is át kell helyezni. A kormány azzal is érvelhet a kvóta ellen, hogy a többi tagállam sem teljesítette a részét. Az Index szerint az mentheti a kormányt, hogy az uniós-török megállapodás nyomán elfogytak azok a jogosan menedéket kérő emberek, akiket át lehetne helyezni.
(MTI, Index)