A szocialista korrupcióról beszél a kormánypárt

2018. január 31. 18:01

Az MSZP megújítaná a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszerét, a Fidesz szerint azonban a szocialistáknak inkább a saját korrupciós ügyeikre kéne választ adniuk.

2018. január 31. 18:01

Az MSZP szerint nem jó a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszere és az intézményesült korrupció ellen a hosszú távú megoldást egyedül a kormányváltás jelenti.

MSZP: Vagyonnyilatkozati reformra van szükség

Bárány Balázs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdán Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy éjfélig kell leadniuk az országgyűlési képviselőknek vagyonnyilatkozatukat. A kusza dokumentumból sok minden kiderülhet, de az, hogy ha „valaki történetesen egy fideszes tolvaj, az sajnos pont nem” – fogalmazott.

A szocialista politikus elmondta, az MSZP tavalyi, a Fidesz által lesöpört antikorrupciós javaslatcsomagjának része a vagyonnyilatkozatok reformja. Ismertetése szerint ingatlanok és gazdasági érdekeltségek bevallásánál a közhiteles nyilvántartásokat kellene alapul venni, az ajándékozást és a magánkölcsönt pedig  mind a két félnek be kellene jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Egy bizonyos szorzó feletti gazdagodás esetén automatikusan vagyonosodási vizsgálat indulna – részletezte. Bárány Balázs azt mondta, akit rajtakapnak és határidőn túl javítja a nyilatkozatát, az automatikusan elveszítheti parlamenti mandátumát.

Csak a kormányváltás vet véget a korrupciónak?

Elmondta, izgatottan várják a mostani nyilatkozatokat, hogy kiderüljön, Orbán Viktor tovább szegényedett-e? Tavaly 742 ezer forint megtakarítást vallott be a miniszterelnök, miközben barátja, Mészáros Lőrinc óránként 11 millió forinttal gyarapodott – közölte, megjegyezve, ha ez így van, akkor Orbán Viktor a világ legbőkezűbb barátja, „tartok tőle, hogy a magyarok pénzén”. Szerinte az nem lesz benne a vagyonnyilatkozatokban, hogy „a fideszes oligarchahálózat az gazdagabb, mint valaha”.

A politikus arra buzdította az embereket, hogy szavazzanak az MSZP-Párbeszéd szövetségére és ezzel az intézményesült korrupciónak is vége lesz.

Fidesz: Inkább az MSZP a korrupt

A Fidesz szerint az MSZP-nek válaszolnia kell a pártot érintő korrupcióval kapcsolatos kérdésekre, mielőtt elkezdenek a vagyonnyilatkozatokról és a korrupcióról beszélni.

A Fidesz szerint az MSZP-nek választ kell adnia arra, hogy kinek a zsebében landoltak a „Czeglédy Csaba és bűnszervezete” által ellopott milliárdok. Arra is válaszolniuk kell, hogy mennyi pénz jutott a 4-es metró beruházásából az MSZP-hez és szocialista politikusokhoz, illetve arra is: mely MSZP-s politikusnak van még Simon Gáborhoz hasonlóan titkos bankszámlája vagy Czeglédy Csabához hasonlóan titkos széfje külföldön? A párt választ vár arra is, hogy Botka Lászlón kívül hány szocialista politikus felejtette ki vagyonnyilatkozatából, hogy van egy 25 milliós luxusautója, több luxus karórája és halastava?

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. január 31. 19:01
"Fidesz: Inkább az MSZP a korrupt" ovodáskormány: Bö bö bööö,Te vagy a tolvaj. MSZP: Nem isz igaz,te vagy asz! ovodáskormány: Megmondalak a Putyin bácsinak,aki elfenekeeeel!
Bástyaelvtárs
2018. január 31. 19:00
"A Fidesz szerint az MSZP-nek válaszolnia kell a pártot érintő korrupcióval kapcsolatos kérdésekre, mielőtt elkezdenek a vagyonnyilatkozatokról és a korrupcióról beszélni." A büdös apátok faszát! a legkorruptabb mocskok a fidesz vezérek, évek óta egyetlen korrupciós ügyüket firtató kérdésre nem válaszolnak még a parlamentben sem, (pökhendi lekezelő reakciókon kívül)és még ráfér a pofájukra ezeknek a mocskoknak hogy azokat támadják lopással akik szigorítani akarnák a vagyonnyilatkozatokat? Még az európai ügyészség hez sem mert csatlakozni ez a büdös maffia, mert onnantól fogva már Brüsszelben landolnának a nyomozati anyagaik nem polt péter fiókjában...
kunfia
2018. január 31. 18:56
8éve lop a Fidesz. Az MSZP nincs hatalmon. Akkor kit érdemes korrupció ügyében vizsgálni? Ha majd nyer április 8.án az MSZP,megint őket kell. Most az aktuális tolvajt vizsgáljuk,jó? Így logikus!
saci43
2018. január 31. 18:34
"Az MSZP megújítaná a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozati rendszerét," Ha a Fidesznek nincs félnivalója, vajon miért kapálóznak? :) "kinek a zsebében landoltak a „Czeglédy Csaba és bűnszervezete” által ellopott milliárdok. " Szegény Czeglédy, ellopott 3 milliárdot, oszt mégis állandóan Gyurcsánytól kellett neki kölcsönt kérni. Nincs ebben némi ellentmondás? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!