Elmarasztalta a bíróság Márki-Zay Pétert korábbi kijelentései miatt

2018. december 20. 16:22

Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi kórház jó hírnevét sértette meg kijelentéseivel – a bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.

2018. december 20. 16:22

Elmarasztalta a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert csütörtökön a helyi kórházra tett kijelentései miatt.

A bíróság megállapította, a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják", és több példát is sorolt az ellátás színvonalát kritizálva.

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, és eltiltotta a további jogsértéstől. Lakatos Péter bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a politikus egyértelműen tényállítást fogalmazott meg azzal, hogy bárki, aki bemegy a vásárhelyi kórházba, veszélynek teszi ki az életét, akármilyen bagatell ügyről is van szó. A politikus kijelentései alkalmasak arra, hogy az intézménybe vetett közbizalmat megingassák – közölte a bíró.

Balogh Szabolcs, a politikus ügyvédje a per során arra hivatkozott, a polgármester nem tényeket állított, hanem véleményt formált, a kormány tevékenységének közvetett kritikáját fogalmazta meg ismeretségi körében szerzett információk alapján. A kórház közszolgálatot ellátó intézmény, így az ott folyó tevékenység tárgyalása a közügyek megvitatásának körébe tartozik. Az ügyvéd az Alkotmánybíróság egyik döntésére utalva hangsúlyozta, a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás fokozott védelem alatt áll, és tényközlések nélkül nem lehet véleményt formálni.

Márki-Zay Péter – akit a per során személyesen is meghallgatott a bíróság – elmondta, a választási kampány idején az egészségügy az érdeklődés középpontjába került. A választók a kórházzal kapcsolatos panaszaikkal keresték meg, a tőlük kapott információkhoz semmit nem tett hozzá, azokat úgy adta tovább, ahogy hallotta. Úgy fogalmazott, a kampány során csak néhány kiragadott példát említett, melyekkel közszereplőként kifejezett aggodalmát, véleményét illusztrálta.

A bíró ezekre az érvekre reagálva indoklásában kifejtette, közérdekű ügyekben mindenki kifejtheti álláspontját, Márki-Zay Péter azonban beszédeinek ebben a részében a kórházzal foglalkozott, szavai nem tekinthetők véleménynyilvánításnak a hazai egészségügy helyzetéről.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Fotóbank

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2018. december 21. 13:23
Érdekes, mikor a helyi kórház pereskedik a polg. m-rel.
yndi
2018. december 21. 01:33
Nevetséges. Ott tartunk, hogy már nem lehet kritizálni egy kórházat? Szerencsére ez nem valószínű. Ezt az ítéletet a másodfok kidobja majd a kukába. És ha mégsem, akkor majd a strasbourgi bíróság.
Vandor62
2018. december 20. 18:10
Akkora lufi ez a figura...
kisgul
2018. december 20. 18:06
Szegény Tunya , ő most kiben fog bízni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!