Index: Hunvald György kilép az MSZP-ből

2019. július 26. 08:34

Több mint ötezer ember az ajánlásával arra kérte, hogy ne hagyja abba a kerületi politizálást.

2019. július 26. 08:34

Hunvald György, korábbi erzsébetvárosi polgármester Facebookon jelentette be, hogy 26 év után kilép az MSZP-ből – írja az index. A portál szerint a döntését azzal indokolta, hogy bár ő szeretett volna elindulni az októberi önkormányzati választásokon, az a kerületi ellenzéki együttműködésben résztvevő pártok némelyike kizárta. 

A helyzetet szerinte az MSZP nem tudta megoldani, ő pedig hosszas töprengés után arra jutott, hogy nem lesz gátja az ellenzéki összefogásnak. „Mindent megtettem, hogy az összefogás létrejöjjön. A mai naptól, azonban már a saját utamat fogom járni, és ezt az utat tiszteletben kell tartani mindenkinek” – írta. 

A posztban Hunvald azt is állítja, hogy idén megkérdezte a kerület polgárait, mit gondolnak az esetleges indulásáról, és több, mint ötezer ember az ajánlásával arra kérte, hogy ne hagyja abba a kerületi politizálást. 

Egy hónappal ezelőtt vádbeszédében az ügyész letöltendő szabadságvesztést kért hűtlen kezelés miatt Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre.

A vádhatóság ebben a perújítási eljárásban – amit 2016 júniusában kezdeményezett – több mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kéri Hunvald György megbüntetését. Az ügyészség szerint a vádlott VII. kerületi polgármesterként színlelt szerződéseket kötött ismerőseivel, barátaival, ami után nem történt teljesítés, munkavégzés, és ezzel 45 millió forint kárt okoztak Erzsébetvárosnak.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2019. július 26. 17:12
Végül is lopott eleget. Többet az MSZP impotenciája miatt befolyásos pozícióba már nem kerülhet. Logikus, hogy politikailag nyugdíjazza magát. Nem várja meg a villanyoltást...
Julismama2
2019. július 26. 16:43
Ismét díszítenek a hívek fát? :)
nyugalom
2019. július 26. 16:29
Mikor bújik elő Simon et? Az összes csíkos ruhát viselő mind politizálni akar - nem is akár hol! Főpolgármester, polgármester, mindegy csak nagyon magasra azt a lécet!
zakar zoltán béla
2019. július 26. 15:07
Éljen Németh Péter HuNYDvald szakértő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!