A devizahitelek gerjesztették a magyarok kivándorlását?

2019. szeptember 15. 10:39

A G7 gazdasági portál vasárnap megjelent írásában állítja, lehet összefüggés a magyarok kivándorlása és a 2009-ben kezdődő devizahiteles-kálvária.

2019. szeptember 15. 10:39

Mint azt a cikk szerzője ismerteti, egy gazdasági kutató, Kajdi Lászlónak 2018-ban megjelent kutatásából – a portál szerint leegyszerűsítve – az derült ki, hogy a Magyarországra érkező támogatásokat leginkább a fiatal kivándorlók küldik otthon maradt idősebb szüleiknek, és hogy a legszegényebb magyarok számára a hazautalások komoly bevételi forrást jelentenek. Egy újabb kutatásból Kajdi és szerzőtársai arra a következtetésre jutottak, hogy – megerősítve a 2018-as adatokat – jellemzően tényleg a szegényebb jövedelmi tizedekbe tartozó háztartások részesülnek hazaküldött jövedelemben.

Megállapítja a cikk szerzője azt is, hogy a fogadó háztartásokat a hazautalt pénzben nem részesülő háztartásokkal összehasonítva is látszik, hogy alapvetően a szegényebb háztartások kapnak külföldről pénzt. Ennek bizonyságául azt az adatot emeli ki, hogy a fogadó háztartások között több volt az olyan, ami nem volt képes egy váratlan 70 ezer forintos kiadás fedezésére (49,8-a a háztartásoknak igen, 53,2 százaléka nem).

Ez valószínűleg azért van – fűzi tovább a cikk – mert a kapott pénzt elköltik, ugyanis a megtakarításra képes háztartások is alul vannak reprezentálva ebben a csoportban (25,1, illetve 28,7 százalék). A cikk ezután megállapítja: a fogadó háztartások azonban nemcsak fogyasztásra, hanem hiteltörlesztésre is többet költhetnek, ugyanis a fogadó háztartások között 2017-ben a lakáshitellel rendelkező és a fizetési elmaradással rendelkező is több volt a statisztikai adatok szerint. 

Bár a tanulmány ezt így ebben a formában nem említi meg, de arra következtet a szerző, hogy a 2009-ben indult második hazautalási hullám egybecseng a devizahitelesek kálváriájának kezdetével is, így valószínűleg a devizahiteles családok egy részének a külföldi munkavállalás volt a megoldás a törlesztő drasztikus megugrására.

De mint azt a cikk írója megjegyzi, az is érdekes, – és erre a jelenségre a tanulmány nem ad magyarázatot –, hogy a legnagyobb arányban a legjobban kereső nagyjából 400 ezer háztartás között voltak azok, amelyek hazautalt pénzt kaptak.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. szeptember 16. 19:55
"A devizahitelek gerjesztették a magyarok kivándorlását?" Nem. A kivándorlást Magyarországról a megfizetett munkahelyek hiánya gerjeszti és az, hogy ebben középtávon, évtizedes távlatban sem várható gyökeres változás, azaz a kilátástalanság. Csak pár száz kilométert kell nyugat felé utazni állásért és máris csiribú csiribá abrakadabra többször annyit fizetnek akár ugyanannak a magyarnak akár ugyanazért az akár ugyanolyan munkáért akár ugyanazok a cégek. Állítólag a magyar munkaerő jól képzett. Nahát éppen ezért tud számolni is.
mzperixx
2019. szeptember 15. 22:35
Az én ismeretségi körömből is többen csak a devizahitel miatt mentek ki. A devizahiteleles tartozás volt az, ami az otthonmaradást ellehetetlenítette. Volt köztök mérnök, orvos és egyszetű melós. Ha nem lett volna devizahitelük, valószínűleg még mindig Magyarországon élnének. Így talán majd nyugdíjadként hazatérnek.
hátakkor
2019. szeptember 15. 17:58
Nekem nem egy haverom úgy ment ki, hogy inkább alszanak barakkban, de Anyut kimentik a balga hiteléből. Sokan alig várják, h hazajöhessenek.
olajfa1
2019. szeptember 15. 15:02
Ez nem kérdőjeles, hanem erős felkiáltójeles mondat! "A devizahitelek gerjesztették a magyarok kivándorlását!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!